2015. február 14., szombat

„Volt egy szép ládika, nőtt benne egy almafa…”

Sokaknak ismerős ez a nóta? Bizony, óvodás korunkban sokunknak énekelték. Hol máshol kezdhetnénk gyökereink erősítését, ha nem kisgyermek korban? Hiszem, hogy az emberek többségéhez nem előadásokon, hanem játékon, közös munkán és más élményeken keresztül vezet az út.
Ki emlékszik az óvodai mindennapokra? Az intézmény illata, reggeli átöltözés, napos beosztás, reggelizés, névsorolvasás, majd játékos foglalkozás. Ki az udvarra, ebéd, alvás és a többi és a többi, míg csak meg nem érkezik egy családtag. Esetleg épp egy szülő soraim olvasója? Pedagógus? Bízom benne, hogy ők is olyan különlegesnek látják óvodásaink életét, mint én.
2015. február 9-én egy délelőttöt töltöttem a százhalombattai Pitypangos Óvodában. Fiúk és lányok egyaránt érdeklődéssel és öleléssel fogadtak. Bemutatkoztam, és az óvónénik diszkrét támogatásával egy olyan foglalkozásra került sor, melyben a városi gyerekek számára elérhető gyümölcsöket kívántam alaposabban megismertetni és megszerettetni. A Maci Csoport 23 tagja széles skáláját jelenítette meg a lakótelepi gyerekeknek. Vegyes korosztály lévén nem volt könnyű mindenki számára élvezetes feladatokat összeállítani, no és az improvizálás sem maradhatott el! 


Ifjú pomológusokat képeztünk: morfológiailag elemezték, tapintották, kóstolták és megnevezték a gyümölcsöket. Térben és időben elhelyeztük őket. Ez terem Magyarországon, az nem. Ez ősszel érik, az nyáron. Művészi érzékenységükre a legkönnyebb hatni, ezért mesét hallgattunk, énekeltünk, táncoltunk, találós kérdést fejtettünk és gyümölcsöket színeztünk. A felnőtt világ türelmetlenül furcsállja a csemeték fejlődését, pedig mi sem természetesebb annál, hogy apránként, de sűrűn igénylik a gondozást.



Csakúgy, mint egy egyetemi órára vagy felnőttképzési tanfolyamra, erre is megfelelő módszertani ismeretekkel és némi rutinnal kell rendelkezni a siker érdekében. A legjobb főnök sem képes olyan őszinte és felemelő elismerést adni munkánkról, mint amikor a gyerekek sorban az ölébe ülnek az ember lányának. Olyan könnyű a meglévő tudást tovább adni, ne habozzunk hát! Amit pedig nekünk érdemes tőlük tanulni, az a feltétel nélküli nyitottság.



A bejegyzést készítette: Póss Anett, növényorvos hallgató

2015. február 11., szerda

Siófoki sanzon

A Vissza a gyökerekhez programsorozatnak köszönhetően a volt gimnáziumunkban, a Somogy Megyei Önkormányzat Perczel Mór Gimnáziumában tarthattunk előadásokat, azoknak a diákoknak, akik az annak idején általunk is koptatott iskolapadokban ültek.
Viával - mivel ugyanonnan származunk - hét biológia óra keretén belül, megosztva meséltünk kutatási témáinkról, a Siófok környéki természeti értékekről, ritkaságokról. Megmutathattuk, hogy ha a diákok nyitott szemmel járnak, mennyi különlegességgel találkozhatnak, akár közvetlen környezetükben is. Pl.: Siófok kikötőjében kicsit több mint egy hétig egy jeges réce (Clangula hyemalis) tanyázott. – Pinczési Dóra

Kercerécék a Balatonban
A "másik oldalon" szerepelni a suliban izgalmas feladat 
Igazi öröm több osztályban előadni, hisz mindegyik közösség más.

A diákok érdeklődve és csodálkozva fogadták beszámolóinkat és természetről készített fotóinkat. Szó esett a természet- és környezetvédelem kapcsolatáról, a minket körülvevő növény és állatvilágról, valamint kicsit a táj és ember összefüggéseiről is. Az előadást kép-centrikusan állítottuk össze, hogy fenntartsuk az érdeklődést. A diasor tartalmazott képfelismerést is, amit hallgatóinknak kellett megfejteniük, így interaktívabbá téve az órát. Bízunk benne, hogy ez által is sikerült gyarapítanunk a természetről alkotott tudásukat és bővíteni látókörüket.
De nem csak a diákok, hanem tanáraink is igen lelkesen fogadtak és megállapodtunk a kapcsolat további fenntartásában, egy-egy iskolai kirándulás, vagy szakmai óra alkalmával. A csupa pozitív visszajelzés után is bátran állíthatjuk, hogy érdemes és megtisztelő volt a pályázatban részt venni. – Váczi Violetta

Hagyományos természeti értékekről folyik a szó
Kíváncsiság szűrődött felénk a padokból

A bejegyzés szerzői: Pinczési Dóra és Váczi Violetta, természetvédelmi mérnök hallgatók