A moldvai csángók gyógynövényismeretéről

2012 és 2013 nyarán 2 hetes kutatási programokban gyűjtöttük össze egy moldvai csángó faluban, Külsőrekecsinben (Fundu Răcăciuni, Románia) az ott élők gyógynövényismereteit. Célkitűzésünk annak felmérése volt, hogy Külsőrekecsinben mennyire őrződött meg a gyógyászatra és élelmezésre vonatkozó népi növényismeret az elmúlt évtizedekben, valamint lehetőség szerint újabb ismeretekkel gyarapítani a moldvai csángó népi növényismeretről szóló leírásokat.

Kutatásaink legfontosabb-legérdekesebb eredményeiről tartottam előadást a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola kertészeti és virágkötő szakos diákjainak 2015. április 1-én – nem áprilisi tréfának szánva. A résztvevő 40-45 diák és 3 szaktanáruk (egyikük évtizedek óta foglalkozik levendulatermesztéssel – így a közös kapcsolódási pontot is hamar megtaláltuk) kíváncsian fogadták az előadás témáját.

Külsőrekecsin egy olyan (kb. 2000 lakosú) zsákfalu, ahol az idősebbek a mai napig többé-kevésbé hagyományos életmódot folytatnak, ami nagyban segítette a földrajzi és etnikai értelemen is zárt közösség kulturális hagyományainak megőrzését. A terepi kutatások során 15 fő 53 és 84 év közötti adatközlővel tudtunk hosszabban beszélgetni, tőlük a gyógynövényekre vonatkozó ismereteket rögzíteni. Sikerült megtalálni a falu korábbi bábaasszonyát, akitől sok, a népi gyógyítással és gyógynövényismerettel kapcsolatos hasznos információt kaptunk.

A faluban a gyógynövények gyűjtése napjainkban is általános. Bár tapasztalatunk szerint az ismertebb és a gyakoribb, illetve több betegségre használt gyógynövényeket már az egészen kis gyermekek is felismerik és gyűjtik, általános tendencia, hogy a fiatal nemzedékekben a népi növényismereti tudás erodálódik, bizonytalan, a hasonló (pl. sárga virágú) növényeknek is azonos hatásokat tulajdonítanak („A sárig virágú dudók mind jók.”).

Az idősek és a fiatalabbak között is jellemző a racionális és irracionális gondolkodás, vagyis a valóság és a hiedelmek keveredése. Számos esetben az egy nemzetségbe tartozó növényfajokat nem különböztetik meg, illetve azonos névvel illetik. „Minden dudó használ, csak nem tudjuk, minek.” – tartják. 

Gyógynövényeket gyűjtő gyerekek Külsőrekecsin moldvai csángó faluban

Érdekesebb növények és gyógyászati felhasználásuk:

• Remenyica (romanyica), orvosi székfű (Matricaria chamomilla):  „Mindenre jó.”, teaként („csájnak”) „ha sér a hasa”, segíti az emésztést, véd az „infekcétől”, fürdője „megvonja a testit” (gyengít).

• Pozsárnyica, Közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum): Teának és fürdőnek, operáció után, „ha sér a máj”, gyomor- és hasfájásra, pálinkába teszik tartósításra.

• Bábic dudó, Réti peremizs (Inula brittanica): Teáját kisgyermekek hasfájására és gyomor-problémákra használják, „a sárig kiveti a ződet”, „kihajtsa a mérget”, ha „elment a vére”.

• Cintóre, Kis ezerjófű (Centaurium erythraea): Teáját „májsérelemre”, „ijedtségre” (idegrend-szeri zavarokra) és fejfájás ellen használják.

• Csilján, Nagy csalán (Urtica dioica): Teának is használják magas vérnyomásra („higíccsa a vérit”), vértisztítóként méregtelenítésre, „hogy megújíccsa a vérit”.

• Súlfű, Közönséges szurokfű (Origanum vulgare): Teája jó, ha „sér a szüve”. Fürdőnek kelések, fertőzések ellen, „ha lebetegedett a fehérnép, 3 napig kell feredőt vennie”.

• Egérfarkú (féregfarkú), Közönséges és réti cickafark (Achillea millefolium és A. pratensis): „Feredőnek és csájnak es”. Fürdője reuma és menstruációs görcsök, „asszonyi bajok” ellen, gyermekágyas asszony és újszülött fürösztésére. Levelét összegyúrva fehér ürömmel együtt is használják a fürdővízben és teában.

• Katáng (ketáng), Mezei katángkóró (Cichorium intybus): Virágját „megrücskölik” (összemorzsolják), a nyílt sebre („ránájára”) vérzéscsillapításra, sebkötözésre használják. Májra, hurut ellen is jó. Pálinkába, olajba teszik, és így tartósítják.

• Szent Antal mák, Fehér szamárkenyér (Echinops sphaerocephalus): Megszentelve parázsra teszik és megfüstölik vele a gyermeket, ha „meg van ijedve”. Jó fogfájásra, arcdagadásra. „Hinni kell benne”.

• Szűz Mária tenyere virágja, Gilisztaűző varádics (Tanaceum vulgare): „Ijedtség” (idegrendszeri problémák) elleni füstölésre használták.

Az előadás végén a gyógynövények tartósításával – különösen a pálinkában való tartósítás váltott ki érdeklődést… – és felhasználásával kapcsolatos kérdéseket tettek fel diákok és tanáraik.

A bejegyzést készítette: Dr. Alföldi Zoltán, humánökológus - agrármérnök

A gyapjú múltja és jövője

2015. május 16-án délután 3 h-ra hívott a plakát mindenkit a dúzsi Községi Könyvtárba. Hét ágra sütött a nap délután, és ez azt jelentette, hogy nem sokan jönnek majd, gondoltam.  

Főleg gyerekekre számítottam, hiszen más alkalmakkor is ők voltak aktívak, de most inkább a szülők jöttek nagy örömömre. Segítettek elrendezni a magammal hozott nemeztárgyakat és szőtteseket, majd nosztalgiával vegyes csodálkozással hallgatták az előadást. Először a gyapjúval mint anyaggal ismerkedtünk. Vittem is magammal nyers racka és merinói gyapjút, amit kézbe foghattak. A gyapjú múltbéli jelentőségéről, a világ legnagyobb gyapjútermelő országairól beszélgettünk, majd rátértem a hasznosítására. 

A feldolgozás menetét lépésenként képek és Teri néni segítségével mutattam be, aki tolnai sváb asszony lévén fiatal korában a saját gyapjújukból kötötte a család ruháit. Fuszekli, tutyi, pulóver, mind a legszebb saját fonalból. Már azért megérte eljönni, hogy ezt a többiek és én is hallhattuk. Ezután a magyar juhfajtákat vettük sorra, köztük a ciktát is, amely ebben a térségben meghatározó jelentőségű volt egyszer. Nagy érdeklődéssel fogadták, mikor kiderült, hogy csak egyetlen nyáj van belőle Vértestolnán, pedig hajdanán minden sváb portán volt belőle erre. Beszélgettünk a rideg és istállózó állattartás különbségeiről, a gyapjak minőségéről, a falubeli juhokról, a gazdálkodók helyzetéről. Végül a nemez történetét mutattam be, az ősmagyar és modern nemezkészítésről vetítettem. 

- Mit csinálhat Dúzson az a tíz ember a könyvtárudvaron, hogy ilyen jól mulatnak? - kérdezte a 94 éves Anna néni. - Gyere lányom, nézzük meg! - mondta, majd rokonostul megjelentek a Könyvtár udvarán, és elképedve nézték, ahogy fülig szappanosan gyerekek és felnőttek simogatják együtt a nemezt. 

A kép megszáradt, a Klubterem falát díszíti majd. A mi kis kétszáz lelkes falunkban nagy eseménynek számít egy ilyen alkalom, és azt hiszem, sokáig beszélnek még róla a Fehér Agyarban, vagyis a kocsmában.

Miből lesz a nemezkép?

Végezetül pár gondolatébresztő sor Bartha Miklóstól:

„Nincs juh. A Kárpát-lakónál ez a legborzasztóbb valóság. Ahol juh van, ott tej, túró, sajt, orda, savó van. És gyapjú. Tehát élelem és ruházat. Aztán bárány. Tehát adóra való. Aztán trágya. Tehát termékenyítő erő. Hegyvidékeinken a juh egy egész mindenség. Szerény igényű és nagy hasznú állat. Kibírja a legzordabb időjárást. Pajtára nincs szüksége. Minden fűszálat értékesít. Jámbor, ragaszkodó, erkölcsös. Sokszor azt hiszem, hogy talán még vallása is van. Hiszen nincs olyan jó barátja a szegény embernek, mint a juh. Mindenét neki adja, s vajmi keveset kér tőle. Ahol nincs juh: ott már nem a vég kezdetéről, hanem a vég legvégéről beszélhetünk.”

A bejegyzést készítette: Fóris Dóra, természetvédelmi mérnök - tanító

Hogyan kommunikálnak a növények?

A növényi kommunikáció kutatása napjainkban a növényi tudományok egyik legizgalmasabb és legdinamikusabban fejlődő területe. Számtalan újdonság, meglepő felfedezés tanúi vagyunk, lehetünk. Ezért választottam ezt a témát a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola érdeklődő diákjainak a 2015. március 10-én tartott előadásomon. A mintegy 50 fős hallgatóság – köztük a diákok 3 szaktanára – az iskolai tananyaghoz való kapcsolatokból és a már ismert jelenségekből kiinduló, majd a legfontosabb újdonságokat bemutató előadást figyelemmel és érdeklődve fogadta.

A növényi kommunikáció kutatásnak jelentős múltja, és minden bizonnyal ígéretes jövője van. Darwin már 1880-ban arról írt egyik könyvében, hogy a növény „agya” a gyökérben van. Ma pedig már öko-pszichológiáról, növényi neurobiológiáról és viselkedésökológiáról is beszélhetünk. „Ma már nem az a kérdés, hogy tudnak-e kommunikálni a növények (ezt már bizonyítottuk), hanem az, hogy miért és hogyan csinálják?” (Richard Karban ökológus)

A növények és baktériumok, valamint növények és gombák közötti kölcsönhatások (szimbiózis) egy része már régóta ismert. A növények kémiai reakciók segítségével képesek felismerni és megkülönböztetni a káros és hasznos baktériumokat és gombákat. Így hatékonyan fel tudnak készülni a védekezésre. A kibocsátott információ meghatározza a növény kapcsolatait, kölcsönhatásait. A legújabb kutatási eredmények szerint a növényvilágban sokrétű információs hálózatok működnek:

Bár a növények nem rendelkeznek az állatokra jellemző aggyal és idegrendszerrel, de képesek egymásnak üzeneteket küldeni és fogadni, ezeket értelmezni és megfelelően reagálni rájuk. Amikor a rovarok megrágnak egy levelet, a növény illékony vegyületeket bocsát a levegőbe, majd ezeket a „jeleket”, kémiai üzeneteket a környező növények észlelik, és azonnal elindul a „vegyi fegyverkezés” válaszreakciója, hogy megvédjék magukat a növényevő rovarok támadásaitól.

A növények képesek olyan jeleket is küldeni, amelyek vonzanak olyan ragadozó rovarokat, amelyek elpusztítják a növényevő kártevőket. A növényevő rovarok és a velük táplálkozó rovarok tulajdonképpen egy kommunikációs illatfelhők közötti világban élnek, amelyek tele vannak vegyi információval. Hangyák, lepkék, kolibrik, sőt a teknősök is képesek ezekre a növények által kibocsátott vegyi információra reagálni.

A növények elektromos impulzusokkal és feszültségkülönbségen alapuló jelzésekkel is átadnak egymásnak információkat, amely már az állatok idegrendszeréhez hasonló működést mutat (pl. rovarevő növények). Az ebben a folyamatban szereplő gének evolúciós szempontból megfeleltethetők azokkal az érzékszervi ionszabályozó receptorokkal, melyeket az állatok használnak a különböző jelek érzékelésére. Ez egy közös ősi mechanizmust jelent a növények és az állatok között.

A növények információs (kommunikációs) képességét a jövőben fel lehet használni a kultúrnövények kártevőkkel szembeni ellenállásának javítására. A természetes védekezőképességek kialakításával kevesebb növényvédő szerre lenne szükség, melynek környezetvédelmi jelentősége kiemelkedő.

Az előadás után a diákok kezdeti megilletődöttsége miatt főként az általános biológiai ismereteket, kertészetet és informatikát oktató szaktanárok tettek fel kérdéseket a növényi kommunikációt vizsgáló kísérleti módszerekről.

A bejegyzést készítette: Dr. Alföldi Zoltán, agrármérnök - humánökológus

Iskola Másképp

Horváth Dénes a zerindi Tabajdi Károly Általános Iskolában járt...

„Scoala Altfel”, azaz Iskola Másképp. Egy hét az Arad-megyei iskolák számára, amikor a diákoknak és a tanároknak más módszerekkel lehet és kell eltölteni az iskolai órákat. Ezen a héten „kért el” minket -a nyolcadik osztályos diákokat- néhány órára Erzsike tanárnéni férje, hogy természetről, természeti értékekről beszélgessünk; mégpedig olyanokról, melyek minket, mint zerindi lakosokat legfőképpen érintenek. 

Bár a hegyek már közel vannak és tenger is mossa az ország partjait, mégis egyetértettünk abban, hogy számunkra mindez kevéssé fontos, hiszen alig járunk arra, viszont annál többet tartózkodunk otthon a faluban és annak határában. Hogy mi is az a természeti környezet és mik azok a természeti értékek, abban is hamar megegyeztünk. Ezután rövid listát írtunk ezekről a helyben lévő értékekről, ki-ki saját véleménye szerint. 

A közös keresztmetszetet a folyó (itt Kerezsnek mondják, de a térképeken Fekete-körös), a túzok és a legelő jelentette. A túzok annak ellenére került be a 10-es toplista előkelő helyére, hogy évek óta nem él már a zerindi határban. Szerény listánkat ezután összevetettük a Natura 2000 hálózat kijelölésénél talált élőhelyekkel és fajokkal. Képzeljétek! Azon a honlapon, ahol a szakemberek a Zerinden megtalált közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek listáját közzétették, egy sereg állat- és növényfajt találtunk, és azt is tudták ezek a ritkán látott szakemberek, hogy nincs már túzok, merthogy nem szerepelt a listájukon. A fajok nagy része viszont a folyóhoz és a legelőhöz kötődött, ahogy ezt mi is kiemeltük a 10 legfontosabb természeti értéket felsoroló listánkon. Arra is rájöttünk, hogy leginkább ott maradtak meg ezek a ritka és érdekes fajok és élőhelyek, ahol valamiért nem lett szántóföld a legelőkből és az erdőkből. Miféle erdőkből!? Hogy jön ide az erdő? Zerind határában egy zsebkendőnyi erdő sincs, de a szomszéd falvakban már akad, ha nem is annyi, mint a közeli hegy- és dombvidékeken. Csodálkozva vettük elő a régi térképeket, ahol látni lehetett azt a sok-sok erdőt, ami körbeölelte a falunkat. Az előadó azt is elmondta, hogy az idős emberek még emlékeznek rá, hogy az utolsó zerindi erdőt 1935-ben vágták le. Még van olyan ácsolt disznóól a faluban, ami az ekkor letermelt faanyagból készült és benne még most is röfög a malac.

Ezután fociztunk egyet az iskola udvarán, majd olyan állatokról néztünk fényképeket, amelyek itt élnek a közelünkben, de ritkán látjuk őket (vagy inkább soha). Egész sereg van belőlük! Leírok néhányat, hogy lásd: mennyire különös helyen élünk itt az Alföld szélén, Románia szélén, Erdély szélén, mindennek a szélén: itt a Partiumban.

Réti csík, erdei fülesbagoly, bíbic, mocsári teknős, hód, karvaly, nyaktekercs, széncinege, kékcinege, vízisikló, rézsikló. És írok egy növényt is, egy nagyon szép növényt, ami ősszel virágzik  és nálunk nincs sok belőle, de annál jobban örülünk neki. Őszi kikerics."

A bejegyzést készítette: Horváth Dénes, botanikus