2015. február 11., szerda

Siófoki sanzon

A Vissza a gyökerekhez programsorozatnak köszönhetően a volt gimnáziumunkban, a Somogy Megyei Önkormányzat Perczel Mór Gimnáziumában tarthattunk előadásokat, azoknak a diákoknak, akik az annak idején általunk is koptatott iskolapadokban ültek.
Viával - mivel ugyanonnan származunk - hét biológia óra keretén belül, megosztva meséltünk kutatási témáinkról, a Siófok környéki természeti értékekről, ritkaságokról. Megmutathattuk, hogy ha a diákok nyitott szemmel járnak, mennyi különlegességgel találkozhatnak, akár közvetlen környezetükben is. Pl.: Siófok kikötőjében kicsit több mint egy hétig egy jeges réce (Clangula hyemalis) tanyázott. – Pinczési Dóra

Kercerécék a Balatonban
A "másik oldalon" szerepelni a suliban izgalmas feladat 
Igazi öröm több osztályban előadni, hisz mindegyik közösség más.

A diákok érdeklődve és csodálkozva fogadták beszámolóinkat és természetről készített fotóinkat. Szó esett a természet- és környezetvédelem kapcsolatáról, a minket körülvevő növény és állatvilágról, valamint kicsit a táj és ember összefüggéseiről is. Az előadást kép-centrikusan állítottuk össze, hogy fenntartsuk az érdeklődést. A diasor tartalmazott képfelismerést is, amit hallgatóinknak kellett megfejteniük, így interaktívabbá téve az órát. Bízunk benne, hogy ez által is sikerült gyarapítanunk a természetről alkotott tudásukat és bővíteni látókörüket.
De nem csak a diákok, hanem tanáraink is igen lelkesen fogadtak és megállapodtunk a kapcsolat további fenntartásában, egy-egy iskolai kirándulás, vagy szakmai óra alkalmával. A csupa pozitív visszajelzés után is bátran állíthatjuk, hogy érdemes és megtisztelő volt a pályázatban részt venni. – Váczi Violetta

Hagyományos természeti értékekről folyik a szó
Kíváncsiság szűrődött felénk a padokból

A bejegyzés szerzői: Pinczési Dóra és Váczi Violetta, természetvédelmi mérnök hallgatók

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése