Szeretett kis falumban tartottam előadást egy lelkes kis sokadalomnak Föld napja alkalmából. Az előadás kedvéért összetrombitálták az egész iskolát, ami falusi viszonylatban kb. 40 gyerkőcöt jelentett, így a természetvédelmi előadót zsúfolásig megtöltöttük.
Előadásom cseppet sem burkolt célja az volt, hogy helyi kis természetvédelmi aktivistákat "neveljek". Fontosnak tartottam, hogy megértsék, mi az a természetvédelem, miért van rá szükség és megbeszéltük azt is, hogy ők a saját kis környezetükben mit tehetnek, hogy megóvják azt.
Megtárgyaltuk a szemetelés, a növények és állatok bántalmazása/irtása, a tűzesetek, valamint a száguldozó autósok okozta természetvédelmi problémákat. Ezek mindennapos események itt Bényén, ezért fontosnak éreztem, hogy megértsék azt, hogy ezekkel a tevékenységekkel kárt okoznak a természetben. Az egyes természetvédelmi kérdések tárgyalásánál mindig onnan indultunk, hogy közösen összegyűjtöttük a gyerekekkel, hogy mi volt régen, miért nem volt pl. probléma a szemetelés vagy a sebesség. A legfontosabb szempontokra próbáltam több oldalról is rávezetni őket. Végül együtt mondtuk ki, hogy az ember bizony elvesztette a kapcsolatát a természettel, ezért kell ma már védeni azt.
A szemeteléses problémakör nyúlott talán a leghosszabbra. Részletesen megbeszéltük, régen miért nem volt annyi szemét, és hogy ma miért van. Kitértem a bényei állapotokra is, remélve, hogy magukra ismernek és elszégyellik magukat a patakba szemetelők.
Aztán jöttek az Erdőbényén előszeretettel gyűjtött növények és az előszeretettel pusztított állatok: a siklók és gyíkok. Valami megmagyarázhatatlan ősgyűlöletet éreznek az emberek a siklókkal szemben amit fiatal "gyütt-ment"-ként nem könnyű kiirtani a szívekből, de talán itt a zsenge korosztálynál valamit meg lehet mozgatni... És láss csodát, olyan érdeklődéssel forgatták a palackokat, amikben vittem nekik egy zöld gyíkot és egy vízisiklót bemutatni, hogy magam is meglepődtem. Próbáltam velük megértetni, hogy ezek békés, szerethető és egyáltalán nem ijesztő állatok, és nagy megdöbbenésemre, se egy "fúj!", se egy "vidd innen, undorító!" felkiáltás el nem hangzott, inkább az izgatottság csillogott a szemekben, és alig várták, hogy hozzájuk kerüljön a körbeadott kis jószág.
Ezt az izgalmat aligha lehetett tovább fokozni, de azért jutott energiájuk még a határtüzek kérdéskörének megtárgyalására, no meg a gépesítés és a száguldozó autók esetében is törekedtem arra, hogy legalább egyetlen mondat ragadjon meg bennük: Apa lassíts!
Az előadás engem is nagyon feltöltött lelkileg, látva a lelkes mosolyukat, a csillogó szemeiket ezeknek a tiszta tekintetű, nagyvárosi zagyvaságoktól mentes lelkivilágú csodálatos gyerkőcöknek.
A bejegyzést készítette: Juhászné Türke Ildikó, botanikus
