2015. augusztus 4., kedd

Hála a tanítóknak

A Balatoni-Bakonyi Pásztortalálkozó minden év június első szombatján kerül megrendezésre a Hunyadi Hagyományőrző Egyesület szervezésében a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban a Salföldi Majorban, Márffy Bence lovasi szarvasmarhatartó gulyás vezetésével.
Közel tíz éve járok a Bakony-Balaton vidékre, hogy minél inkább megismerjem ennek a környéknek a fás legelőit, legelőerdeit, erdei legeltetését, az itt élő pásztorokat, hagyományaikat és hagyományos ökológiai tudásukat. Szakdolgozatomat Olaszfalu község egykori legelőjének tájtörténetéről és növényzetéről írtam. Doktori kutatásom keretében zajló országos fás-legelő-erdő felmérés során számos Balaton-Bakony környéki legelőt és pásztort, állattartó gazdálkodót kerestem fel.

Ezek során szerzett ismereteim megosztására kértek fel a  X. Balatoni-Bakonyi Pásztortalálkozó alkalmából, amelyen számos olyan pásztor vett részt, akik a „gyökereket” adták ebben a tájban és témában. A hallgatóság soraiban nagyrészt azok az emberek ültek, akiktől tanultam a fás-legelő-erdők múltjáról, jelenéről és arról is, hogy mit kellene tenni azért, hogy a jövőben is legyenek pásztorok és fás-legelő-erdők a Bakony-Balaton vidéken, és az ország más részein is. 
Szokványos előadás helyett egy közös beszélgetést kezdeményeztem a vidék legelőinek múltjáról, jelenéről felvetített képek segítségével, amelyet várhatóan novemberben a Márton napi Pásztorbúcsúban folytatunk...




Hálásan köszönöm a Bakony és Balaton vidék pásztorainak eddigi sok segítségét és tanítását!

A bejegyzést készítette: Varga Anna, ökológus

2015. július 28., kedd

A Biblia növényeiről Pusztamérgesen

Volt iskolámban, az egyben kollégiumként is működő Pusztamérgesi Gimnáziumban tartottam két előadást, melyek közül az első, a Növények a Bibliában című egy rendhagyó 45 perces óra keretében zajlott le, matematika óra helyett - a diákok nagy örömére. 

Érdekes élmény volt újra az iskolában lenni, bemenni a tanáriba, látni a szünetben a diákokat, és előadást tartani számukra...

A 12 fős osztállyal először körbejártuk az előadás témáját érintő három tudományterületet. Teológia-néprajz szakos hallgatóként beszéltem a bibliakutatásról, a teológia helyéről a tudományokban, valamint bemutattam Rózsa Huba és Benyik György teológus professzorok munkásságát. Nagy örömömre a diákoknak voltak ismereteik a Bibliáról, visszaemlékeztek a 9. osztályos irodalom tananyagra.

Ezt követően áttértünk a téma botanikai vonatkozásaira, amelyhez Juhász Miklós botanikus professzor A Bibliai idők emberének növényei című, egy szabadegyetem sorozat szegedi előadásából merítettem. Megtárgyaltuk a Bibliában szereplő növények Surányi Dezső féle csoportosítását: 


Harmadik megközelítésként a néprajztudomány folklór szakterületéből a néphit és népi gyógyítás témáját választottam. Tisztáztuk az alapfogalmakat, melyek szerint pl. a népi gyógyítás a népnek a betegségekről való felfogásáról és azok gyógymódjaival foglalkozik. A szellemi kultúra része, társadalmilag értékes tevékenység és alapvetően fontos a közösség számára. A népi gyógyításban keverednek a tudáselemek és a hiedelmek. A hittel kapcsolatos részek a gyógyításnak az empirikusan nem ellenőrzött elemei, míg a tudásanyag igen sok részét évszázados gyakorlat előzte meg. A magyar népi gyógyító tudás jelentős részét teszi ki a népi növényismeret.
Beszéltünk az etnobotanikáról, mely közös tudománya a néprajznak és a botanikának. Az egyes népek, kultúrák növénytani ismereteit írja le, a növények jelentőségét és felhasználási területeit adott közösség számára. 

Kelés gyógyítása lucatojással (Dercen, Bereg megye (Gönyei 1940))
Hódmezővásárhelyi füvesasszony

Ezután tértünk rá a Bibliában szereplő növényekre és szerepeikre. 
A Biblia szó a görög biblion szó többes száma. A biblion jelentése könyvtekercs, a Biblia jelentése Könyvek. Régen biblus vagy papyrus levélhártyáira írták, innen ered, hogy a könyveket Biblios-nak, a kicsinyítő képzővel pedig Bilionnak nevezték. A régi könyveket a biblus vagy papyrus cserje levélhártyáira írták, és innen eredt a szokás, hogy magát a könyvet Biblosnak vagy kicsinyítő szóalakban Biblionnak nevezték. Mózes második könyvében írja, hogy a papyrus vagy papírsás a Nílus völgyében él és feltétlen megkívánja a vizet, rövidebb szárazság, alacsony vízállás is elpusztítja (2 Móz 2,1.3.5). Ézsiás próféta könyvében így ír róla: A sás aratása nem lehetett veszélytelen munka, mert benne sakálok tanyáztak. (Ézs 35,7). Készítettek belőle csónakot is, melyekkel a Níluson közlekedtek. 

Juhász Miklós professzor előadásában kifejezte, hogy a legtöbb növénynevet tartalmazó vallásos tárgyú irodalmi alkotás a Biblia. Növényei elsősorban táplálékul szolgáltak a bibliai idők emberének, de valójában három fontos szerepet töltenek be:
Az első a környezeti háttér funkció: a bibliai leírásokból megismerhetjük a mindennapi élet mezőgazdasági tevékenységeit és a környezet felhasználását. Értékes kultúrtörténeti és természettudományos információkat is hordoznak, láttatják a kor gazdasági és társadalmi életét, gondolkodásmódját. 
Második szerepükben az üdvtörténet eszközei. Az ókori ember életének természetes része volt a növényvilág. A teremtés során Isten alapvető energiahordozóvá és a földi élet létfeltételévé tette a növényeket, emiatt az ember állandó és szoros kapcsolatban áll életterének növényzetével. E mindennapi életet átszövő kapcsolat az üdvtörténet alakító tényezőjévé vált. 
A bibliai növények harmadik szerepükben a tanítási eszközei, mivel jelentőségük és változatosságuk folytán alkalmasak hasonlatok és jelképek kifejezésére. Jézus és az apostolok mindig a hallgatóik által jól ismert növényeket használták a tanítások értelmezésére. 

Az óra rövidsége miatt kevés idő állt rendelkezésre a növényfajok bemutatására, röviden mégis áttekintettük a Biblia termesztett növényeit, és a Jézushoz kapcsolódó növényfajokat:

Az Ígéret földje hét mezőgazdasági ágazatának növényei: búza, árpa, datolyapálma, szőlő, olajfa, fügefa és a gránátalma. 
A gabonafélék ősi típusai: kétsoros árpa, alakor búza, köles, cirok, muhar. A későbbiek: tönkölybúza, keménybúza.
Zöldségek és a főzeléknövények: lencse, borsó, bagolyborsó, lóbab, szója.
Hagymafélék: vörös-, póré-, és fokhagyma.
Fűszerek: kurrat, koriander, feketekömény (kumin), kapor, fekete mustár, menta, szíriai izsóp (szurokfű). 

Jézus életéhez és halálához kapcsolódó növények:
Valódi mirhafa (Commiphora mirha),
Valódi v. arab tömjénfa (Boswellia sacra), 
Szír krisztustövis (Ziziphus spina-christi),
A valószínűsített „égő csipkebokor” a vérvörös szeder (Rubus sanguineus),
Fekete mustár (Brassica nigra).

Az előadás végén három ma is használatos gyógynövényről, a fokhagymáról, a fügéről és a galagonyáról beszélgettünk. 

A bejegyzést készítette: Petró Annamária, teológia-néprajz szakos hallgató (SZTE)

2015. június 23., kedd

Föld napja az erdőbényei általános iskolában

Szeretett kis falumban tartottam előadást egy lelkes kis sokadalomnak Föld napja alkalmából. Az előadás kedvéért összetrombitálták az egész iskolát, ami falusi viszonylatban kb. 40 gyerkőcöt jelentett, így a természetvédelmi előadót zsúfolásig megtöltöttük.


Becsületükre legyen mondva, a kissé hosszúra nyúlt több mint két órás beszélgetős-játékos előadást szépen végig figyelték, lelkesedésük még a szünetben sem tört le.
Előadásom cseppet sem burkolt célja az volt, hogy helyi kis természetvédelmi aktivistákat "neveljek". Fontosnak tartottam, hogy megértsék, mi az a természetvédelem, miért van rá szükség és megbeszéltük azt is, hogy ők a saját kis környezetükben mit tehetnek, hogy megóvják azt.
Megtárgyaltuk a szemetelés, a növények és állatok bántalmazása/irtása, a tűzesetek, valamint a száguldozó autósok okozta természetvédelmi problémákat. Ezek mindennapos események itt Bényén, ezért fontosnak éreztem, hogy megértsék azt, hogy ezekkel a tevékenységekkel kárt okoznak a természetben. Az egyes természetvédelmi kérdések tárgyalásánál mindig onnan indultunk, hogy közösen összegyűjtöttük a gyerekekkel, hogy mi volt régen, miért nem volt pl. probléma a szemetelés vagy a sebesség. A legfontosabb szempontokra próbáltam több oldalról is rávezetni őket. Végül együtt mondtuk ki, hogy az ember bizony elvesztette a kapcsolatát a természettel, ezért kell ma már védeni azt.


A szemeteléses problémakör nyúlott talán a leghosszabbra. Részletesen megbeszéltük, régen miért nem volt annyi szemét, és hogy ma miért van. Kitértem a bényei állapotokra is, remélve, hogy magukra ismernek és elszégyellik magukat a patakba szemetelők.


Aztán jöttek az Erdőbényén előszeretettel gyűjtött növények és az előszeretettel pusztított állatok: a siklók és gyíkok. Valami megmagyarázhatatlan ősgyűlöletet éreznek az emberek a siklókkal szemben amit fiatal "gyütt-ment"-ként nem könnyű kiirtani a szívekből, de talán itt a zsenge korosztálynál valamit meg lehet mozgatni... És láss csodát, olyan érdeklődéssel forgatták a palackokat, amikben vittem nekik egy zöld gyíkot és egy vízisiklót bemutatni, hogy magam is meglepődtem. Próbáltam velük megértetni, hogy ezek békés, szerethető és egyáltalán nem ijesztő állatok, és nagy megdöbbenésemre, se egy "fúj!", se egy "vidd innen, undorító!" felkiáltás el nem hangzott, inkább az izgatottság csillogott a szemekben, és alig várták, hogy hozzájuk kerüljön a körbeadott kis jószág.


Ezt az izgalmat aligha lehetett tovább fokozni, de azért jutott energiájuk még a határtüzek kérdéskörének megtárgyalására, no meg a gépesítés és a száguldozó autók esetében is törekedtem arra, hogy legalább egyetlen mondat ragadjon meg bennük: Apa lassíts!

Az előadás engem is nagyon feltöltött lelkileg, látva a lelkes mosolyukat, a csillogó szemeiket ezeknek a tiszta tekintetű, nagyvárosi zagyvaságoktól mentes lelkivilágú csodálatos gyerkőcöknek.


A bejegyzést készítette: Juhászné Türke Ildikó, botanikus

2015. június 14., vasárnap

Táj és ember régészete

A Vissza a Gyökerekhez pályázat keretében tartottam előadásomat 2015. június 2-án a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium 10-11. osztályos biológia és történelem fakultációs diákjainak és az egyéb érdeklődő diákoknak és tanáraiknak. Az előadásomat, mely a Régészeti értékek az ember és táj viszonyáról címet viselte egészítette ki Fekete Szabolcs barátomnak, a gödöllői Szent István Egyetem környezetgazdálkodás szakos hallgatójának az enyémet közvetlen követő előadása a mai tanyavilágról elsősorban agrártudományi szempontokból. 


A két előadáson nagyjából 25 diák volt jelen, az azt követő kérdésekkel, beszélgetésekkel együtt közel kilencven percig tartottak. Az előadáshoz Power Pointot használtam, és képes anyagokat osztottam ki.



Előadásom első részében bemutattam a Táj és Ember Klubot ill. az egyesületet, felhívtam a leendő egyetemisták figyelmét céljainkra és az elérhetőségekre. Megismertettem velük olyan fogalmakat, mint az etnobotanika vagy akár a Tündérkertek. Beszéltem arról, hogy mi az a gyep és mi a jelentősége a mezsgyéknek.
Az előadásom második részében igyekeztem bemutatni a régészetet és a régészet szerepét a táj megőrzésében és rekonstruálásában. Ezzel egyszerre megvilágítottam a tájban lévő értékeinket, és hogy mit is csinál egy régész valójában. Itt fontosnak tartottam kiemelni a tájrégészetet, mint az egykori gazdálkodás (például halgazdálkodás, gyümölcsösök) megismerésének egyik lehetséges eszközét. Kiemeltem hallgatóim számára a kunhalmok (kurgánok) jelentőségét mind történelmi mind természeti szempontból, köztük a Gyula környéki halmokat, és hangsúlyoztam azok és élőviláguk védelmének fontosságát. Ugyanakkor az etnoarchaeológia fogalmán és egy korábbi kutatásom példáján keresztül bemutattam a pásztor ember népvándorláskortól a 20. század elejéig használt eszközkészletét és ezáltal magát az életmódot is.
A harmadik részben egy részben néprajzi, részben régészeti kutatómunkámon keresztül beszéltem a tanyák kialakulásáról, a tanyai élet kellékeiről és hogy hogyan illeszkedtek a tanyák a tájban, mik voltak a 18-19. században a kültelki életmód velejárói.
Végül előadásom utolsó részében a fokgazdálkodás ismertetésével igyekeztem felhívni a diákok figyelmét az ártéri gazdálkodásra és annak jelentőségére.
Az előadásomat követően elsősorban a kurgánokkal, az ott élő reliktum fajokkal és azok sajnálatosan gyakori beszántásával kapcsolatban érkeztek észrevételek és kérdések felém. Ezt követően kezdte meg előadását Fekete Szabolcs. Előadását ott folytatta, ahol befejeztem: előbb az árterekben rejlő jelenlegi potenciálra tért ki, majd a tanyák 20. és 21. századi sorsával a bennük rejlő lehetőségekkel foglalkozott, szemléltetve többek között a különböző termelési módokat, illetve a kis családi gazdaságokat a nagybirtokokkal szemben. 

A bejegyzést készítette: Nagy Balázs, régész (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba)

2015. június 2., kedd

Környezeti nevelés kicsit másképp

2015. május 19-én tartottam előadást a kászonújfalvi Tuzson János Általános Iskolában „A kászoni hagyományos ökológiai tudás fontossága” címmel. Az előadáson a 2014 nyarán Kászonban megrendezett III. Etnoökológiai Kutatótábor eredményeiről, valamint az azóta folytatott kutatásaimról számoltam be a helyi diákoknak. 
A kászoni táj értékeinek bemutatása során dagadt a gyerekek melle a büszkeségtől, és örömmel ismerték fel a vetített növényeket, állatokat, tájrészleteket és embereket. A táj botanikai, zoológiai és kulturális értékeinek bemutatása mellett a célom az volt, hogy felhívjam a figyelmet azokra a – részben múltbeli – kászoni tájhasználati gyakorlatokra, amelyek lehetővé tették és elősegítették a bemutatott értékek megőrzését. Kiemelt figyelmet fordítottam a székely falutörvényekben megbújó ökológiai tudás megismertetésére is.

A gyerekek nagyon örültek, ha a képeken felbukkant egy-egy 
ismerős arc vagy helyszín. Különösen tetszett nekik, amikor 
elmeséltem, hogy számunkra milyen újdonságot, 
érdekességet nyújtott Kászon.

Úgy gondolom, hogy egy ilyen tájban, egy ilyen közösségben a „környezeti nevelés” címszó alatt gyakorolt általános stratégiánál sokkal eredményesebb lehet a gyerekek identitásának megerősítése azáltal, hogy felhívjuk a figyelmet a generációról generációra öröklődő helyi hagyományos gyakorlatok fontosságára. Az előadás során fantasztikus volt látni a gyerekek aktivitását és érdeklődését; köszönöm a „Vissza gyökerekhez” programsorozatnak, hogy egy újabb lehetőséget biztosított számomra, hogy köszönetet mondjak mindazért, amit a kászoni Tájtól és Embertől kaptam.

Igyekeztem felhívni a figyelmet a helyi
 – részben múltbeli – 
tájhasználati gyakorlatok fontosságára is, 
amelyek lehetővé tették a táj 
természeti és kulturális értékeinek megőrzését.





























A bejegyzést készítette: Gellény Krisztina, ökológus

2015. május 25., hétfő

A moldvai csángók gyógynövényismeretéről

2012 és 2013 nyarán 2 hetes kutatási programokban gyűjtöttük össze egy moldvai csángó faluban, Külsőrekecsinben (Fundu Răcăciuni, Románia) az ott élők gyógynövényismereteit. Célkitűzésünk annak felmérése volt, hogy Külsőrekecsinben mennyire őrződött meg a gyógyászatra és élelmezésre vonatkozó népi növényismeret az elmúlt évtizedekben, valamint lehetőség szerint újabb ismeretekkel gyarapítani a moldvai csángó népi növényismeretről szóló leírásokat.

Kutatásaink legfontosabb-legérdekesebb eredményeiről tartottam előadást a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola kertészeti és virágkötő szakos diákjainak 2015. április 1-én – nem áprilisi tréfának szánva. A résztvevő 40-45 diák és 3 szaktanáruk (egyikük évtizedek óta foglalkozik levendulatermesztéssel – így a közös kapcsolódási pontot is hamar megtaláltuk) kíváncsian fogadták az előadás témáját.

Külsőrekecsin egy olyan (kb. 2000 lakosú) zsákfalu, ahol az idősebbek a mai napig többé-kevésbé hagyományos életmódot folytatnak, ami nagyban segítette a földrajzi és etnikai értelemen is zárt közösség kulturális hagyományainak megőrzését. A terepi kutatások során 15 fő 53 és 84 év közötti adatközlővel tudtunk hosszabban beszélgetni, tőlük a gyógynövényekre vonatkozó ismereteket rögzíteni. Sikerült megtalálni a falu korábbi bábaasszonyát, akitől sok, a népi gyógyítással és gyógynövényismerettel kapcsolatos hasznos információt kaptunk.
A faluban a gyógynövények gyűjtése napjainkban is általános. Bár tapasztalatunk szerint az ismertebb és a gyakoribb, illetve több betegségre használt gyógynövényeket már az egészen kis gyermekek is felismerik és gyűjtik, általános tendencia, hogy a fiatal nemzedékekben a népi növényismereti tudás erodálódik, bizonytalan, a hasonló (pl. sárga virágú) növényeknek is azonos hatásokat tulajdonítanak („A sárig virágú dudók mind jók.”).
Az idősek és a fiatalabbak között is jellemző a racionális és irracionális gondolkodás, vagyis a valóság és a hiedelmek keveredése. Számos esetben az egy nemzetségbe tartozó növényfajokat nem különböztetik meg, illetve azonos névvel illetik. „Minden dudó használ, csak nem tudjuk, minek.” – tartják. 

Gyógynövényeket gyűjtő gyerekek Külsőrekecsin moldvai csángó faluban

Érdekesebb növények és gyógyászati felhasználásuk:

Remenyica (romanyica), orvosi székfű (Matricaria chamomilla):  „Mindenre jó.”, teaként („csájnak”) „ha sér a hasa”, segíti az emésztést, véd az „infekcétől”, fürdője „megvonja a testit” (gyengít).
Pozsárnyica, Közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum): Teának és fürdőnek, operáció után, „ha sér a máj”, gyomor- és hasfájásra, pálinkába teszik tartósításra.
Bábic dudó, Réti peremizs (Inula brittanica): Teáját kisgyermekek hasfájására és gyomor-problémákra használják, „a sárig kiveti a ződet”, „kihajtsa a mérget”, ha „elment a vére”.
Cintóre, Kis ezerjófű (Centaurium erythraea): Teáját „májsérelemre”, „ijedtségre” (idegrend-szeri zavarokra) és fejfájás ellen használják.
Csilján, Nagy csalán (Urtica dioica): Teának is használják magas vérnyomásra („higíccsa a vérit”), vértisztítóként méregtelenítésre, „hogy megújíccsa a vérit”.
Súlfű, Közönséges szurokfű (Origanum vulgare): Teája jó, ha „sér a szüve”. Fürdőnek kelések, fertőzések ellen, „ha lebetegedett a fehérnép, 3 napig kell feredőt vennie”.
Egérfarkú (féregfarkú), Közönséges és réti cickafark (Achillea millefolium és A. pratensis): „Feredőnek és csájnak es”. Fürdője reuma és menstruációs görcsök, „asszonyi bajok” ellen, gyermekágyas asszony és újszülött fürösztésére. Levelét összegyúrva fehér ürömmel együtt is használják a fürdővízben és teában.
Katáng (ketáng), Mezei katángkóró (Cichorium intybus): Virágját „megrücskölik” (összemorzsolják), a nyílt sebre („ránájára”) vérzéscsillapításra, sebkötözésre használják. Májra, hurut ellen is jó. Pálinkába, olajba teszik, és így tartósítják.
Szent Antal mák, Fehér szamárkenyér (Echinops sphaerocephalus): Megszentelve parázsra teszik és megfüstölik vele a gyermeket, ha „meg van ijedve”. Jó fogfájásra, arcdagadásra. „Hinni kell benne”.
Szűz Mária tenyere virágja, Gilisztaűző varádics (Tanaceum vulgare): „Ijedtség” (idegrendszeri problémák) elleni füstölésre használták.

Az előadás végén a gyógynövények tartósításával – különösen a pálinkában való tartósítás váltott ki érdeklődést… – és felhasználásával kapcsolatos kérdéseket tettek fel diákok és tanáraik.

A bejegyzést készítette: Dr. Alföldi Zoltán, humánökológus - agrármérnök

2015. május 20., szerda

A gyapjú múltja és jövője

2015. május 16-án délután 3 h-ra hívott a plakát mindenkit a dúzsi Községi Könyvtárba. Hét ágra sütött a nap délután, és ez azt jelentette, hogy nem sokan jönnek majd, gondoltam.  
Főleg gyerekekre számítottam, hiszen más alkalmakkor is ők voltak aktívak, de most inkább a szülők jöttek nagy örömömre. Segítettek elrendezni a magammal hozott nemeztárgyakat és szőtteseket, majd nosztalgiával vegyes csodálkozással hallgatták az előadást. Először a gyapjúval mint anyaggal ismerkedtünk. Vittem is magammal nyers racka és merinói gyapjút, amit kézbe foghattak. A gyapjú múltbéli jelentőségéről, a világ legnagyobb gyapjútermelő országairól beszélgettünk, majd rátértem a hasznosítására. 


A feldolgozás menetét lépésenként képek és Teri néni segítségével mutattam be, aki tolnai sváb asszony lévén fiatal korában a saját gyapjújukból kötötte a család ruháit. Fuszekli, tutyi, pulóver, mind a legszebb saját fonalból. Már azért megérte eljönni, hogy ezt a többiek és én is hallhattuk. Ezután a magyar juhfajtákat vettük sorra, köztük a ciktát is, amely ebben a térségben meghatározó jelentőségű volt egyszer. Nagy érdeklődéssel fogadták, mikor kiderült, hogy csak egyetlen nyáj van belőle Vértestolnán, pedig hajdanán minden sváb portán volt belőle erre. Beszélgettünk a rideg és istállózó állattartás különbségeiről, a gyapjak minőségéről, a falubeli juhokról, a gazdálkodók helyzetéről. Végül a nemez történetét mutattam be, az ősmagyar és modern nemezkészítésről vetítettem. 
- Mit csinálhat Dúzson az a tíz ember a könyvtárudvaron, hogy ilyen jól mulatnak? - kérdezte a 94 éves Anna néni. - Gyere lányom, nézzük meg! - mondta, majd rokonostul megjelentek a Könyvtár udvarán, és elképedve nézték, ahogy fülig szappanosan gyerekek és felnőttek simogatják együtt a nemezt. 
A kép megszáradt, a Klubterem falát díszíti majd. A mi kis kétszáz lelkes falunkban nagy eseménynek számít egy ilyen alkalom, és azt hiszem, sokáig beszélnek még róla a Fehér Agyarban, vagyis a kocsmában.

Miből lesz a nemezkép?

Végezetül pár gondolatébresztő sor Bartha Miklóstól:

„Nincs juh. A Kárpát-lakónál ez a legborzasztóbb valóság. Ahol juh van, ott tej, túró, sajt, orda, savó van. És gyapjú. Tehát élelem és ruházat. Aztán bárány. Tehát adóra való. Aztán trágya. Tehát termékenyítő erő. Hegyvidékeinken a juh egy egész mindenség. Szerény igényű és nagy hasznú állat. Kibírja a legzordabb időjárást. Pajtára nincs szüksége. Minden fűszálat értékesít. Jámbor, ragaszkodó, erkölcsös. Sokszor azt hiszem, hogy talán még vallása is van. Hiszen nincs olyan jó barátja a szegény embernek, mint a juh. Mindenét neki adja, s vajmi keveset kér tőle. Ahol nincs juh: ott már nem a vég kezdetéről, hanem a vég legvégéről beszélhetünk.”

A bejegyzést készítette: Fóris Dóra, természetvédelmi mérnök - tanító

2015. május 19., kedd

Hogyan kommunikálnak a növények?

A növényi kommunikáció kutatása napjainkban a növényi tudományok egyik legizgalmasabb és legdinamikusabban fejlődő területe. Számtalan újdonság, meglepő felfedezés tanúi vagyunk, lehetünk. Ezért választottam ezt a témát a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola érdeklődő diákjainak a 2015. március 10-én tartott előadásomon. A mintegy 50 fős hallgatóság – köztük a diákok 3 szaktanára – az iskolai tananyaghoz való kapcsolatokból és a már ismert jelenségekből kiinduló, majd a legfontosabb újdonságokat bemutató előadást figyelemmel és érdeklődve fogadta.

A növényi kommunikáció kutatásnak jelentős múltja, és minden bizonnyal ígéretes jövője van. Darwin már 1880-ban arról írt egyik könyvében, hogy a növény „agya” a gyökérben van. Ma pedig már öko-pszichológiáról, növényi neurobiológiáról és viselkedésökológiáról is beszélhetünk. „Ma már nem az a kérdés, hogy tudnak-e kommunikálni a növények (ezt már bizonyítottuk), hanem az, hogy miért és hogyan csinálják?” (Richard Karban ökológus)
A növények és baktériumok, valamint növények és gombák közötti kölcsönhatások (szimbiózis) egy része már régóta ismert. A növények kémiai reakciók segítségével képesek felismerni és megkülönböztetni a káros és hasznos baktériumokat és gombákat. Így hatékonyan fel tudnak készülni a védekezésre. A kibocsátott információ meghatározza a növény kapcsolatait, kölcsönhatásait. A legújabb kutatási eredmények szerint a növényvilágban sokrétű információs hálózatok működnek:
Bár a növények nem rendelkeznek az állatokra jellemző aggyal és idegrendszerrel, de képesek egymásnak üzeneteket küldeni és fogadni, ezeket értelmezni és megfelelően reagálni rájuk. Amikor a rovarok megrágnak egy levelet, a növény illékony vegyületeket bocsát a levegőbe, majd ezeket a „jeleket”, kémiai üzeneteket a környező növények észlelik, és azonnal elindul a „vegyi fegyverkezés” válaszreakciója, hogy megvédjék magukat a növényevő rovarok támadásaitól.
A növények képesek olyan jeleket is küldeni, amelyek vonzanak olyan ragadozó rovarokat, amelyek elpusztítják a növényevő kártevőket. A növényevő rovarok és a velük táplálkozó rovarok tulajdonképpen egy kommunikációs illatfelhők közötti világban élnek, amelyek tele vannak vegyi információval. Hangyák, lepkék, kolibrik, sőt a teknősök is képesek ezekre a növények által kibocsátott vegyi információra reagálni.
A növények elektromos impulzusokkal és feszültségkülönbségen alapuló jelzésekkel is átadnak egymásnak információkat, amely már az állatok idegrendszeréhez hasonló működést mutat (pl. rovarevő növények). Az ebben a folyamatban szereplő gének evolúciós szempontból megfeleltethetők azokkal az érzékszervi ionszabályozó receptorokkal, melyeket az állatok használnak a különböző jelek érzékelésére. Ez egy közös ősi mechanizmust jelent a növények és az állatok között.
A növények információs (kommunikációs) képességét a jövőben fel lehet használni a kultúrnövények kártevőkkel szembeni ellenállásának javítására. A természetes védekezőképességek kialakításával kevesebb növényvédő szerre lenne szükség, melynek környezetvédelmi jelentősége kiemelkedő.


Az előadás után a diákok kezdeti megilletődöttsége miatt főként az általános biológiai ismereteket, kertészetet és informatikát oktató szaktanárok tettek fel kérdéseket a növényi kommunikációt vizsgáló kísérleti módszerekről.

A bejegyzést készítette: Dr. Alföldi Zoltán, agrármérnök - humánökológus

2015. május 10., vasárnap

Iskola Másképp

Horváth Dénes a zerindi Tabajdi Károly Általános Iskolában járt...

„Scoala Altfel”, azaz Iskola Másképp. Egy hét az Arad-megyei iskolák számára, amikor a diákoknak és a tanároknak más módszerekkel lehet és kell eltölteni az iskolai órákat. Ezen a héten „kért el” minket -a nyolcadik osztályos diákokat- néhány órára Erzsike tanárnéni férje, hogy természetről, természeti értékekről beszélgessünk; mégpedig olyanokról, melyek minket, mint zerindi lakosokat legfőképpen érintenek. 
Bár a hegyek már közel vannak és tenger is mossa az ország partjait, mégis egyetértettünk abban, hogy számunkra mindez kevéssé fontos, hiszen alig járunk arra, viszont annál többet tartózkodunk otthon a faluban és annak határában. Hogy mi is az a természeti környezet és mik azok a természeti értékek, abban is hamar megegyeztünk. Ezután rövid listát írtunk ezekről a helyben lévő értékekről, ki-ki saját véleménye szerint. 



A közös keresztmetszetet a folyó (itt Kerezsnek mondják, de a térképeken Fekete-körös), a túzok és a legelő jelentette. A túzok annak ellenére került be a 10-es toplista előkelő helyére, hogy évek óta nem él már a zerindi határban. Szerény listánkat ezután összevetettük a Natura 2000 hálózat kijelölésénél talált élőhelyekkel és fajokkal. Képzeljétek! Azon a honlapon, ahol a szakemberek a Zerinden megtalált közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek listáját közzétették, egy sereg állat- és növényfajt találtunk, és azt is tudták ezek a ritkán látott szakemberek, hogy nincs már túzok, merthogy nem szerepelt a listájukon. A fajok nagy része viszont a folyóhoz és a legelőhöz kötődött, ahogy ezt mi is kiemeltük a 10 legfontosabb természeti értéket felsoroló listánkon. Arra is rájöttünk, hogy leginkább ott maradtak meg ezek a ritka és érdekes fajok és élőhelyek, ahol valamiért nem lett szántóföld a legelőkből és az erdőkből. Miféle erdőkből!? Hogy jön ide az erdő? Zerind határában egy zsebkendőnyi erdő sincs, de a szomszéd falvakban már akad, ha nem is annyi, mint a közeli hegy- és dombvidékeken. Csodálkozva vettük elő a régi térképeket, ahol látni lehetett azt a sok-sok erdőt, ami körbeölelte a falunkat. Az előadó azt is elmondta, hogy az idős emberek még emlékeznek rá, hogy az utolsó zerindi erdőt 1935-ben vágták le. Még van olyan ácsolt disznóól a faluban, ami az ekkor letermelt faanyagból készült és benne még most is röfög a malac.
Ezután fociztunk egyet az iskola udvarán, majd olyan állatokról néztünk fényképeket, amelyek itt élnek a közelünkben, de ritkán látjuk őket (vagy inkább soha). Egész sereg van belőlük! Leírok néhányat, hogy lásd: mennyire különös helyen élünk itt az Alföld szélén, Románia szélén, Erdély szélén, mindennek a szélén: itt a Partiumban.

Réti csík, erdei fülesbagoly, bíbic, mocsári teknős, hód, karvaly, nyaktekercs, széncinege, kékcinege, vízisikló, rézsikló. És írok egy növényt is, egy nagyon szép növényt, ami ősszel virágzik  és nálunk nincs sok belőle, de annál jobban örülünk neki. Őszi kikerics."



A bejegyzést készítette: Horváth Dénes, botanikus

2015. április 12., vasárnap

Játékosan a „vízen járó nép” hazájáról

A balatonmáriafürdői Közösségi Házban a Festetics Kristóf Általános Iskola iskolásai, tanárok és falubeliek részvételével tölthettem egy délutánt, ahol az Emlékeink, természet és ember kapcsolata a Nagyberekben napjainkban címmel a „Vissza a Gyökerekhez” programsorozat keretében mesélhettem egy újabb előadás erejéig.

Egy kis játékkal kezdtünk, ami során a Nagyberekre jellemző képek alapján kérdeztem meg a résztvevőket: kiben, mi él az adott hellyel, legelővel, nádassal, berki szigettel kapcsolatban? Majd közösen „fejtettük meg a képek hol és miben létét. A felnőttek lettek a leglelkesebbek, meglátva a lápban rejtőző földvár képét vagy a berekfát, ami ismertebb nevén az éger. 

Földvár a lápban

Beszélgettünk arról a képről, ami bennük él a tájról és végigkövettük a Balaton és a berkek történetét. Jártunk gondolatban azokban az időkben, amikor ebben a tűzifátlan tájban még tőzeggel fűtöttek, és megtárgyaltuk, hogy milyen ehhez kapcsolódó eszközöket találhatunk még meg pajtákban, istállókban.

Tőzegvágók

A program kapcsán a Táj és Ember Egyesületben tevékenykedők munkáját is népszerűsíthettem. Nagyon örültem, hogy mindenkinek volt véleménye, kérdése és ismét többet kaptam a közönségtől! Tovább gazdagodtam a megosztott tapasztalatok, történetek által, így legközelebb ezekből is meríthetek, amikor ezt a tájat és a benne élő embert próbálom jobban megérteni!





Hálásan köszönöm a Közösségi Ház munkatársainak a helyszínt, a részvételt és a ropogtatni valókat!

A bejegyzést készítette: Miókovics Eszter, természetvédelmi mérnök

„Visszább a gyökerekhez” - rendhagyó bejegyzés

Idén rendhagyó, illetve hagyományteremtő jelleggel Sipeki Zsolt polgármester felkért, hogy mint Dánszentmiklós település „ifjú” lakója mondjak köszöntőt az 1848-as márciusi hősök tiszteletére a települési megemlékezésen.

A felkérés nagyon megtisztelt és meghatott. Egy héten át éjjel-nappal csak a köszöntőn gondolkodtam. Petőfi verseket olvastam, korabeli életrajzokat, leveleket néztem át és elmentem a Nemzeti Múzeum lépcsőjéhez, mindezt azért, hogy áthasson a kor szelleme, és belém költözhessen az akkor hangulat. Úgy éreztem, valóban „visszatérek a gyökerekhez”, oda, ahonnan mai nemzeti, társadalmi létünk kisarjadt. Új fényben tűnt fel előttem maga az ünnep. Megéreztem, mekkora örömre ad okot, hogy ma szabadon ünnepelhetjük ezeket a hajdani napokat, hogy Petőfi Sándor versei nem végezték tiltó listán, és megértettem azt is, milyen sokat köszönhetünk a hajdani időknek. De egyben elementárisan töltött el annak tudata, hogy újra és újra el kell érjük azt a hangulatot, lelki állapotot és jóba vetett hitet, amit a „márciusi ifjak” magukénak mondhattak. Azért, hogy minden nemzedék átélhesse a lélek tavaszát!

A köszöntő:

Ma reggel az járt a fejemben, nem is emlékszem, hányszor ünnepeltem már életem során március 15-ét. És milyen csodálatos az, hogy ez a nap évről évre eljön. Sokan öntudatlanul, megszokásból vagyunk itt esetleg azért, mert kötelező. De ha jól belegondolunk, ebben nincsen semmi különös. Hiszen életünk számos meghatározó részét öntudatlanul cselekedjük. 
Például miért beszélünk még ma is magyarul? Miért itt van az országunk és nem máshol? Vagy még mindig ehetnénk kézzel egy tálból, mint őseink 600 évvel ezelőtt, de egy ideje mi késsel villával eszünk saját tányérjainkból. Mai életünk legnagyobb része őseink egy-egy valaha meghozott döntéséhez ragaszkodik, tetteiket ismétli. A történelem abból áll, hogy valakik egyszer valamit elkezdenek és azt leszármazottaik vagy folytatják valameddig, vagy nem. 
Március 15-e a nemzet hagyományos ünnepe. Olyan, amit már akkor is megtartottak őseink, mielőtt az állam hivatalossá tette. Maga az ünnep nem 1848-ban született. A világosi fegyverletétel után a Habsburgok hadserege megszállta az országot. Vezetőit kivégezték, bebörtönözték, elüldözték. Népe önkormányzatát felszámolták, ügyeit idegen hivatalnokok intézték.
Ebben a közegben 1860. március 15-én egy maroknyi pesti diák megemlékezést szervezett a Forradalom tiszteletére. Nem küldte őket senki, nem szerveztek nekik ünnepséget. Ugyanaz a hazafiúi lelkesedés fűtötte őket, mint a 12 évvel azelőtti márciusi ifjakat. A diákok felvonulását szétverte a katonaság. Egy diákot megöltek. 1848-ban azon a napon senkit sem bántottak! A katonaság egy puskát sem sütött el! A Forradalom első emlékünnepe véresebb volt, mint maga a Forradalom!
Azóta, 1860. március 15. óta immár 155 éve Kanadától a Székelyföldig a hazafiak összegyűlnek. Talán csak néhányan egy londoni kocsmában, és nem koccintanak a sörrel! Vagy ide jönnek a dánszentmiklósi művelődési házba. Vagy Csíkszeredán az utcákon és a tereken ünnepelnek, ha esik, ha fúj!
De miért? Miért éppen ezt a napot hagyták ránk őseink? Miért ezt szeretjük mi is? Hiszen tulajdonképpen arról emlékezünk, hogy fiatal tanárok, újságírók, nyomorgó költők a reggeli kávéjuk után zajongva átvonultak egy nyomdába. És ott hátuk mögött egy zajos tömeggel kinyomtattak egy verset és egy 12 pontból álló jegyzéket. Engedély nélkül, fizetés nélkül. Majd elmentek az akkori főfő kormányhivatalba és alá íratták a két papírlapot. Este ünnepeltek és boldogan haza tértek. Az ablakokban pedig mindenhol égő gyertyák hirdették a diadalt.
Nem folyt vér! Nem volt csata, utcai harc, barikád! A mai napon ezt a vértelen forradalmat idézzük fel. Egy hatalmas, felszabadultság élményt. Ebben a hét országra szóló lakodalomban született meg az a szabadság, melyhez ma is mérjük magunk! Mikor egy pillanatra, talán öröklétre az egész haza lelke egyetlen közakarattá egyesült.
Ezt a közakaratot testesítjük meg ma is itt és szerte a világban. Újraéljük azt a napot! Ez a színpad itt a Nemzeti Múzeum lépcsője, akik itt beszélnek ma, Petőfi, Jókai, Vasvári helyén állnak. És a Múzeum lépcsője előtt itt a múzeum kert, ahol összegyűlik a mindenkori magyar nemzet. Ez a magyarság nagy hadgyakorlata! Minden évben bombák, repülők, csatahajók helyett az ünneplő nemzet. És ne higgye senki, hogy ez kevés, vagy jelentéktelen. Ha mi ma szerte Magyarországon nem állnánk a helyünkön, akkor túl a hegyen Romániában a székelyek nem követelhetnék vissza hangosan ősi önrendelkezésüket. A Vajdaságban, a Felvidéken, de még Ausztriában is bezárnák a magyar iskolákat és a magyar neveket még a térképről is kitörölnék. 
Mert lehetne úgy is, hogy az egyik kormány kiír egy népszavazást. Akarja-e Ön, hogy Magyarország eladja az állami vagyont és a bevételt egyenlő arányban szétossza a lakosság között? Akarja-e Ön, hogy a magyar országgyűlés, a honvédség, a rendőrség, a posta és a többi szerv bejelentse jogutód nélküli megszűnését? Akarja-e ön, hogy becsukjuk a boltot? És mindenki mehet amerre lát a kis vagyonával! Nagy a világ! 
Megtehetnénk, de nem tesszük.  Helyette ma is ide jöttünk, folytatjuk a hagyományt. És megmutatjuk a világnak, de legfőképpen önmagunknak, hogy voltunk vagyunk és lenni akarunk!
Mert kokárdát, szép cipőt, jó öltönyt adnak pénzért, de az összetartozást, a hazaszeretetet, a magyarságot azt meg kell élni és nem csak ma egyszer egy évben, hanem minden pillanatban!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Hosszú távollét után állhattam ismét a falum színe előtt. Hajdani színjátszó szakkörök műsorai, ünnepi versmondások, farsangi felvonulások után most felnőttként kellett ott állnom és hitet vallanom azokról az értékekről, melyek mentén igyekszünk, hol jól, hol rosszul megfelelni az őseink által kijelölt irányoknak.
Nagy tapsot és sok gratulációt kaptam. Úgy érezhettem, hogy a szülőfalum újra magához ölelt!

A bejegyzést készítette: Béres Sándor, néprajz-történelem szak (Pécsi Tudományegyetem)

Front előtt, front után...

A dánszentmiklósi Ady Endre Általános Iskola történelemtanára, Petróné Kemencei Anita felkérésére tartottam egy előadást az iskola 8. évfolyama számára a dánszentmiklósi helytörténeti gyűjtésem eddigi eredményeiről, különös tekintettel a Második Világháború eseményeire. 
Szívesen vállalkoztam a feladatra, mert különösen lényegesnek tartom, hogy az éppen elmenő nemzedékek átadhassák élményeiket, tapasztalataikat az utódok számára. Mivel ma kortünet a személyes kapcsolatok esetlegessége és felszínessége, ezért az idősektől rögzített élményanyag sokak számára az egyetlen igazi forrás lesz a későbbiekben, mikor rádöbbennek, hogy bárcsak elég időt szenteltek volna nagyszüleikre, dédszüleikre a maga idejében.

Az előadás első felében bemutattam azt a munkával teli, mégis sok esetben a mainál élhetőbb települést, a hajdani Dánszentmiklóst, melynek nyomai mára csaknem elenyésztek. Hangsúlyoztam, hogy akkoriban mindenki ebből a ma „terméketlennek” szidott homokból kereste meg a mindennapi kenyerét, amin ma csak taposunk, miközben a szülők nagy része órákat utazik munkáért, iskolára, óvodára vagy egymásra bízva a ma gyerekeit.



Szó esett arról, hogy bár ma nem ismerjük a háború élményét, de az iskola, a nevelési rend a mai napig „előkészítő” a hadseregbe. A tanár (elöljáró) parancsol, a tanuló (honvéd) szó nélkül engedelmeskedik. Sorakozót jelez a csengő, laktanya alaprajzú az iskola. És minden gyermek „sorköteles”. Ezért megnyugtattam őket, hogy belőlük is bármikor jó katonát faragna pillanatok alatt egy szakavatott kiképző.


Láttam, különösen elgondolkodtatta a diákokat, amikor arról beszéltem, hogy adatközlőim a háború alatt annyi idősek voltak, mint a mostani nyolcadikosok. Serdülőként élték át a napokig bunkerekben kucorgást, miközben felettük egy héten át dúlt a harc a II. Ukrán front és a „Kirchener – csoport” katonái között a falu birtoklásáért. 
Utána a megszállás éveiben a lányok folyamatosan bujkáltak, a fiúk pedig „robotra” jártak az egyik majorba felállított lókórházba. És megesett az is, hogy 500 felgyógyult lovat kellett ellovagolni innen a szerb határra a falu lakosainak, zömmel fiataloknak.

Az előadást azzal zártam, hogy ne csodálkozzanak azon, ha a nagyszülők, dédszülők összerezzennek, ha háborúkról hallanak, aggódnak értünk, ha elutazunk és mindegyikük több kiló cukrot, lisztet tart a kamrájában, készen minden eshetőségre. Ők egy olyan világban voltak fiatalok, amikor a létbizonytalanság és az erőszakos halál réme napi szinten része volt az életüknek. 
Itt elmaradt az alsó tagozatban egy könnyebb témájú előadás során tapasztalt lelkesedés, viszont kiült az arcokra az elgondolkodás. Így talán elértem valamit. Az előadás végén pedig az egyik diák ajánlkozott, hogy elkísér a nagyanyjához és együtt készíthetnénk vele felvételt.

A bejegyzést készítette: Béres Sándor, néprajz-történelem szak (Pécsi Tudományegyetem)

2015. április 6., hétfő

Lóháton Kazaksztánban*

A dánszentmiklósi Ady Endre Általános iskola sok változáson keresztülment, mióta közel húsz éve elballagtam belőle. A tanuló létszám a felére csökkent, és a tanári kar is megfogyatkozott, de örvendetesen megújult az épület, és hatalmas, fákkal gazdagon beültetett iskolaudvaron játszhatnak a gyerekek. 
Évekig csak a kerítés másik oldaláról tekintettem be az udvarra és jóleső érzéssel hallgattam a szünetekben tomboló zsivajt, mikor olykor elmentem az iskola mellett. Élmény volt végigmenni a folyosókon, beleszippantani az iskolai levegőbe. Első előadásomat az alsó tagozat előtt tartottam. A tagozat jelenleg az ebédlővel egy épületben van. Hogy az egész tagozat elférjen, ott rendeztük az előadást a tanító nénik segítségével. 
Izgatott voltam, mert alsósoknak még sohasem tartottam előadást. Bár bíztam a témában és a képek varázsában, kíváncsian vártam, hogyan viselkedik majd egy „ilyen” közönség.
A témám a 2012-ben átélt kazaksztáni* lovas utunk élményeinek gyermekszempontú átadásán nyugodott. A képes úti beszámoló során igyekeztem az ottani gyermekek mindennapjaival megismertetni a hallgatóságot, akik meglepő figyelemmel és lelkesedéssel szemlélték egy idegen világ arcait, helyzeteit.
Kazak kisfiú
Elmeséltem, milyenek az ottani falvak, hogy a gyerekek és a borjak ugyanazon a téren játszanak. A férfiaknak lehet két feleségük. Sok szó esett ennek kapcsán a kisfiúk és a kislányok következetes felkészítéséről, neveléséről a felnőtt életre. Felhívtam a lányok figyelmét, hogy az ottani fiúknak szégyen mosogatni! És a lányok lenézik azt a fiút, aki konyhai munkát végez, vagy takarít.
De elmondtam azt is, mekkora becsben vannak a lányok, ők a család díszei és mindennapi működtetői. A fiúk közül viszont vidéken sokan kiváló lovasok, versenyzők, pásztorok.

Kazak lovasok
Előadás közben döbbentem rá, hogy önkéntelenül mennyire jó témát választottam, hiszen végig gyerekekről és lovakról esett szó. A gyerekek ujjongva üdvözöltek minden lovas képet, egyáltalán nem zavaró, inkább lelkesítő „Aszta! Úúú! Vááá!” kiáltásokkal élénkítették az előadást.

A 45 perces előadás alig akart véget érni. Mikor felszólítottam őket, hogy most már menjenek ki szünetre, a csalódottság moraja töltötte be a termet, mondván, megígértem, hogy kérdezhetnek. Miután igazat adtam nekik, megkezdődött a kérdések özöne, amiből a gyorsaságuk miatt alig jegyezhettem meg egyet, kettőt. Például: 

„Nincsen büdös, ha trágyával tüzelnek?”
„Hány éves voltál, amikor ott jártál?”

A végén, némi tanítói kényszer hatására csak kiürült a terem, én pedig sokkolva az őszinte és lelkes gyermekarcok, gyermekszemek látványától kitámolyogtam az udvarra, és elnéztem, ahogy a sereg nekiered a játszótérnek, éppen olyan szilajsággal, mint bármelyik kazak aulban.

Hálásan köszönöm az általános iskola igazgatójának, Koncz Istvánné Gál Máriának az előadásra való felkérést, köszönöm a tanító néniknek a „rendfenntartásban” nyújtott kiemelkedő állhatatosságukat és természetesen az alsósoknak, akik megajándékoztak ezzel az élménnyel!

* ld. Megjegyzések

A bejegyzést készítette: Béres Sándor, néprajz-történelem szak (Pécsi Tudományegyetem)

2015. április 5., vasárnap

Aranyos változatosság

A változatosság gyönyörködtet. - hangoztattam három egymást követő osztálynak március 4-én a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban. Az ötödik és hatodik osztályos fiatalok rendkívüli természetismeret óra keretén belül ismerkedtek a faj és fajta fogalmakkal, a biológiai változatosság jelentőségével és általánosságban a gyümölcsökkel.
Az órákat csoportos feladatokkal, kérdés - felelek módszerekkel építettem fel. Tanultunk a gyümölcsök csoportosítási lehetőségeiről, faj és fajta felismerést gyakoroltunk, szó esett a felhasználási lehetőségekről és eszmefuttatásba kezdtünk a munka-pénz-termék kapcsolatokról. Kitértem a hagyományos gyümölcsészet és más gazdálkodási formák elemeire, ezzel kívánva perspektívát mutatni a felnövekvő, helyüket kereső kamaszoknak.

 




A bejegyzést készítette: Póss Anett, növényorvos hallgató (Szent István Egyetem, Gödöllő)

2015. március 29., vasárnap

Utazok, izgalmas gazokat kutatok!

2015. március 5-én, több mint 11 év után ismét átélhettem azt a valamikori szokványos érzést, hogy reggel iskolába indulok egy hátizsákkal a vállamon. Útközben nem lehetett nem gondolni a párkányi gimnáziumban eltöltött négy évre. Még mindig diáknak éreztem magam annak ellenére, hogy érkezés után nem a megszokott helyemet foglaltam el az egykori osztályunkban, hanem a tantestületi terembe igyekeztem, hogy egyeztessek a tanárokkal.
Régi tanáraim örömmel fogadtak, röviden elmesélték a jelenlegi iskolahelyzetet. Kiderült, a végzősök éppen azon a napon esnek át az érettségi írásbeliken. Végülis pont jókor időzítettük az előadást, mivel a maradék három évfolyam kapott egy egész délelőtti foglalkozást az iskola tornatermében. Nem számítottam ilyen nagy közönségre, de mikor megláttam, mennyien vannak, még jobban meglepődtem. A három évfolyam 2-2 osztálya csekély 60 diákot számlált, ami a mi időnkben még két osztály létszámát tette ki. Nemcsak a 90-es évek végén mélyponton lévő gyermekvállalási kedv látszott a kis létszámú osztályokon, hanem a néhány éve meginduló szakközép-lobbi, így Szlovákiában a gimnázium sokat veszített valamikori népszerűségéből.


A félig teli tornateremben, két óra idő állt rendelkezésemre. Rövid bemutatkozás után elmeséltem, hogy a gimiben a biológia órákra emlékszem vissza legszívesebben. Volt akkoriban egy nyugdíj előtt álló idős, tekintélyt parancsoló tanárunk, aki preparátumokkal és képekkel gazdagon felszerelt teremben tartotta az órákat, olyan volt, mint egy kisebb múzeum. Örömmel hallottam, mikor megerősítették, a terem változatlan formában még mindig megvan. 
A középsulis diákok éppen azok, akik a legkevésbé tudják, mivel szeretnének később foglalkozni. Már régen voltak a gyermekkori álmodozások, de még messzinek tűnik a pályaválasztás. Ezt én sem tudtam akkoriban, de úgy érzem, az a legfontosabb, hogy felfedezik, mi az, ami egy kicsit jobban érdekli őket, és szívesen fektetnek bele több erőfeszítést. Szerencsésnek érzem magam, hogy azzal foglalkozom a pozsonyi székhelyű Botanikai Itézetben, amit szeretek: új tájak, természet, vadvirágok és sok utazás, vizsgálódások. 


Bemutattam néhány tájképet az utazásainkról, amik rögtön megfogták a közönséget. De ahhoz, hogy szép és értékes dolgokat lássunk, nem is kell mindig messzire menni. Néha elég jobban tájékozódni a város körül, és megjelenik egy picike közép-ázsiai hangulatot idéző szikes- és homokpuszta, vagy egy mediterrán hangulatú sziklás hegy pazar kilátással a Dunára, vagy éppen egy árvalányhajas gyepben megbúvó orchidea egyedek, amik virágjaikkal pókokat vagy méheket utánoznak, hogy jobban odacsalják a beporzó rovarokat. Ilyen helyek mellett a tanárok és a diákok is naponta elbuszoznak vagy autóznak. Erre a részre összpontosítottam a legjobban, bemutattam négy olyan helyszínt Párkány körül, amikre ők is büszkék lehetnek. Kiemeltem, hogy a kutatás mellett fontos a füves élőhelyek fenntartása hagyományos gazdálkodási módokkal, közösségi önkéntes munkával, hogy néhány év múlva is legyen mit kutatni.


Örültem, hogy a diákok mellett a tanároknak is tudtam újat mondani. Kérték, hogy látogassunk el Csenkére vagy a Hegyfarokra, mivel maguk nem találnának oda. Előzetesen megegyeztünk, hogy a bizonyítványosztás körüli lazább időszakban ezt végre is hajtjuk azokkal a tanulókkal, akik önkéntesen jelentkeznek.



Várható volt, hogy a lányok figyelmét jobban lekötik a bemutatott növények. Azon sem lepődtem meg, hogy ez a foglalkozás nem mindenkit érdekel, sugdolóznak, csendben vihognak. Mi is ilyenek voltunk és örömmel emlékszem vissza. Ha már 3-4 diákban felkeltettem az érdeklődést, már megérte a fáradozást, s ezt a tanárok is megerősítették. Ez a tanári pálya szépsége a sok bosszúság mellett. Az előadás után először csak a tanárok kérdeztek, főleg arról, milyen országokban jártam, aztán már diákok is mertek jelentkezni. Kiragadtam néhány érdekes kérdést, amik engem is megfogtak: 
  • Melyik tájra mennék szívesen vissza ill. mik a kedvenc élőhelyeim (hegy- vagy síkvidék)?
  • Megbántam-e valamikor, hogy ezt a pályát választottam?
  • Adatgyűjtéskor előfordult-e a helyiekkel valamilyen konfliktus és hogy el akartak küldeni a helyszínről?

Előadásom üzenete legfőképpen az, hogy nem kell mindenkinek kutatónak, botanikusnak lenni. Fedezzék fel, mi az, ami leköti őket és fejlesszék azt odafigyeléssel, nyitottsággal. Az így szerzett tudással sokkal könnyebben megragadják a rájuk váró lehetőségeket. 

Szeretném egyúttal megköszönni Góra Adrianna, Koreňová Tatiana, Könözsi Éva és Lőrincz Nikolett tanárnőknek a tudásvágy lelkes átadását és az előadás szervezésében való együttműködést.

A bejegyzést készítette: Melecske Zsuzsanna, botanikus

2015. március 22., vasárnap

Gyógynövényektől a hatóanyag-tervezésig

Egykori iskolámban, a szentendrei Ferences Gimnáziumban február 12-én és március 17-én két előadást tartottam biológiából fakultáló diákok számára.

A természettudományos tárgyak mindig népszerűek voltak a diákok körében, nem véletlen, hogy minden évben sokan választják valamelyik természettudományos tárgyat, hogy abból készüljenek az emelt szintű érettségire. Magas az érettségi után a természettudományos, vagy egészségügyi területen továbbtanulók száma, s ez már az én időmben is így volt: évfolyamomból többen mentek orvosnak, vagy tanultak biológiát, s nem én lettem az egyetlen gyógyszerész az évfolyamból.

Különös élmény volt kiállni a katedrára, már nem felelni mentem ki, hanem én mesélhettem a diákoknak az eddigi tapasztalataimról, s a gyógyszerkutatásról, erről az igen széles, sok mindent felölelő tudományról. A téma roppant komplex, nem is lehetett minden részletre kitérni. Megkíséreltem bemutatni: hogyan jut el valami a kémcsőből a patikák polcára. Milyen lépései, milyen buktatói vannak a folyamatnak, hol tart ma tudomány, s mi az amivel én is részletesebben foglalkozom, jelesül a számítógépes kémia és a racionális hatóanyag-tervezés új távlatokat nyithat a gyógyszerkutatásban. Nem mehettem el szó nélkül amellett sem, hogy a népi gyógyászat számos tapasztalatát megerősítette a modern tudomány, s a gyógynövények a mai napig szerves részét képzik a korszerű terápiának. Nem véletlen, hogy számos szakember foglalkozik a kutatásukkal, hiszen számos ígéretes gyógyszerfejlesztés gyógynövényeken alapul.

Gyógynövényből gyógyszerhatóanyag

Kicsit féltem, hogy sikerül-e egy tanórányi időbe sűrítve érthetően megfogalmazni a mondandómat, viszont a diákok kérdéseiből leszűrve úgy érzem, hogy sikerült. Még sokáig folytattuk volna a beszélgetést, de becsengettek a következő órára. Szerencsém volt tizenegyedikes és tizenkettedikes diákoknak is előadni. Mindkettő nagy élmény volt.

Ezúton is szeretném megköszönni Dr. Mészáros Lukácsnak, aki az én tanárom is volt, a lehetőséget az óra megtartására. Neki, s az élményszámba menő óráinak köszönhetem nagyban, hogy ezt a pályát választottam.

A bejegyzést készítette: Dr. Jeszenői Norbert gyógyszerész, ELTE-TTK doktorjelölt, PTE-ÁOK tudományos segédmunkatárs

Gubanc Gyapjú Gömörszőlősön

„a Jó Régit a Jó Újjal a jelen időben kézfogásra bírni törekednék.”

2015. március 13-án ebéd után érkeztem meg a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumba 14 évvel az után, hogy elhagytam az Alma Mater épületét és életem újabb fejezetét kezdtem el az egyetemen. Mire megjelentem volt iskolámban az előadásom híre már elterjedt, köszönhetően az azóta bevezetett elektronikus naplónak. Osztályfőnököm, aki az óta igazgatóhelyettes lett, örömmel fogadott, hallgatóságról is gondoskodott (két angol nyelvi csoport rendhagyó óráját tartottam meg), ha esetleg a péntek utolsó előadó órája miatt nem lenne vonzó a diákok számára a részvétel. Jóleső érzéssel töltött el, hogy vártak, emlékeznek rám és kíváncsian várják mi történt velem azóta, hogy nem hallottak felőlem. 

Osztályfőnököm előadásom előtt bemutatott és már kezdődhetett is az első szakasz, melyben a gimnázium utáni sorsom alakulásáról, a Táj és Emberrel való találkozásról, és a gömörszőlősi gyapjúfeldolgozásról és a gyapjúval, mint anyaggal való ismerkedésemről esett szó. Ezt követően tudta meg a hallgatóság, hogy ez az ismerkedés olyan jól sikerült, hogy végül letelepedtem a gömörszőlősi kisparaszti tájban...

Gömörszőlősi táj

... s közben egyéni vállalkozóként a kártolót reklámozom, menedzselem, tavasz-nyáron a hozzánk látogatónak múzeumként bemutatom, valamint táboroknak alapanyagot is készítek. Megtudhatták azt is, hogy ez még csak bojtárkodás a szakmában, mert az igazán hozzáértők kreativitást és szépérzéket is ki tudnak fejezni a gyapjúval. Ld. Gubanc Gyapjú Manufaktúra

 

Nemez tárgyak

Persze tudtam, hogy ez a múltba visszarévedés érdekes, de nem mindenki számára követhető út, ezért bemutattam pár modern és magyar részvétellel megvalósult vállalkozást, mely bizonyította, hogy a fiatalos lendületű és tudásintenzív vállalkozási formákban mi magyarok is kiemelkedően sikeresek tudunk lenni. Célom az volt, hogy lássák, van tér a magas szabadsági fokú, örömteli és becsületes munkavégzésre Magyarországon is, csak jó helyen kell körbetekinteni a lehetőségek után. 

Szerettem volna szemléltetni milyen is az, ha jó időben jó helyen van az ember, ezért egy a budapesti Leves. -ról szóló idézettel igyekeztem ennek hangulatát kelteni. Íme: ”Nagyon-nagyon tetszett, hogy saját erejükből csinálják a dolgokat és jól láthatóan élvezik, amit csinálnak. Van egy saját üzletük, jó és jól működik a koncepció, tekerni kell ezerrel, de ezt ők teszik: odaállnak, főzik a levest és boldogan szolgálnak ki. Csodálom ezt a néhány ismeretlen fiatalt, akik konkrétan tesznek azért, hogy itt, ebben a gazdaságban jobb legyen: jobb városi kaja, kétkezi munkával. És vissza is értünk a working class hero definíciójához, ők ugyanis tényleg azok. Még vannak ilyen fiatalok, akik nem várják a csodát, hanem csinálják.” (plastic.hu)

Ezek után szó esett arról, hogy ha a fiatalok Magyarországon maradnának, érdemes pár természeti- és társadalmi kérdést megvizsgálni, hogy lássák, vannak más utak is, mint amelyeket modern társadalmunk jelenleg felkínál, mint könnyűszerrel megvalósíthatót. Ez volt tehát az előadás címét is adó Dönthetsz úgy blokk. Ennek során élelmiszer-biztonságról, víztestek kezeléséről (fokgazdálkodásról, patakmedrek kialakításáról) állattartásról, otthonteremtésről törekedtem elgondolkodtató dolgokat mondani. Végül saját életüket tekintve a tudatos felelősségvállalásra hívtam fel a hallgatóság figyelmét, így pénzügyi, szociális, egészség-, szabadidő eltöltésére irányuló és gyermeknevelési tudatosságról esett szó.

 


Sikernek könyvelem el, hogy a buszhoz sietők után a hallgatóság harmada még maradt az előadást végighallgatni, s a vetítésemen bennülő egyik tanár is értékes mondandónak találta az összeállított anyagomat, melyről teljes természetességgel úgy feltételezte más iskolákban is elhangzik majd.




A bejegyzést készítette: Juhász Melinda, egyéni vállalkozó biológus - Gubanc Gyapjú Manufaktúra