2015. március 5-én, több mint 11 év után ismét átélhettem azt a valamikori szokványos érzést, hogy reggel iskolába indulok egy hátizsákkal a vállamon. Útközben nem lehetett nem gondolni a párkányi gimnáziumban eltöltött négy évre. Még mindig diáknak éreztem magam annak ellenére, hogy érkezés után nem a megszokott helyemet foglaltam el az egykori osztályunkban, hanem a tantestületi terembe igyekeztem, hogy egyeztessek a tanárokkal.
Régi tanáraim örömmel fogadtak, röviden elmesélték a jelenlegi iskolahelyzetet. Kiderült, a végzősök éppen azon a napon esnek át az érettségi írásbeliken. Végülis pont jókor időzítettük az előadást, mivel a maradék három évfolyam kapott egy egész délelőtti foglalkozást az iskola tornatermében. Nem számítottam ilyen nagy közönségre, de mikor megláttam, mennyien vannak, még jobban meglepődtem. A három évfolyam 2-2 osztálya csekély 60 diákot számlált, ami a mi időnkben még két osztály létszámát tette ki. Nemcsak a 90-es évek végén mélyponton lévő gyermekvállalási kedv látszott a kis létszámú osztályokon, hanem a néhány éve meginduló szakközép-lobbi, így Szlovákiában a gimnázium sokat veszített valamikori népszerűségéből.
A félig teli tornateremben, két óra idő állt rendelkezésemre. Rövid bemutatkozás után elmeséltem, hogy a gimiben a biológia órákra emlékszem vissza legszívesebben. Volt akkoriban egy nyugdíj előtt álló idős, tekintélyt parancsoló tanárunk, aki preparátumokkal és képekkel gazdagon felszerelt teremben tartotta az órákat, olyan volt, mint egy kisebb múzeum. Örömmel hallottam, mikor megerősítették, a terem változatlan formában még mindig megvan.
A középsulis diákok éppen azok, akik a legkevésbé tudják, mivel szeretnének később foglalkozni. Már régen voltak a gyermekkori álmodozások, de még messzinek tűnik a pályaválasztás. Ezt én sem tudtam akkoriban, de úgy érzem, az a legfontosabb, hogy felfedezik, mi az, ami egy kicsit jobban érdekli őket, és szívesen fektetnek bele több erőfeszítést. Szerencsésnek érzem magam, hogy azzal foglalkozom a pozsonyi székhelyű Botanikai Itézetben, amit szeretek: új tájak, természet, vadvirágok és sok utazás, vizsgálódások.
Bemutattam néhány tájképet az utazásainkról, amik rögtön megfogták a közönséget. De ahhoz, hogy szép és értékes dolgokat lássunk, nem is kell mindig messzire menni. Néha elég jobban tájékozódni a város körül, és megjelenik egy picike közép-ázsiai hangulatot idéző szikes- és homokpuszta, vagy egy mediterrán hangulatú sziklás hegy pazar kilátással a Dunára, vagy éppen egy árvalányhajas gyepben megbúvó orchidea egyedek, amik virágjaikkal pókokat vagy méheket utánoznak, hogy jobban odacsalják a beporzó rovarokat. Ilyen helyek mellett a tanárok és a diákok is naponta elbuszoznak vagy autóznak. Erre a részre összpontosítottam a legjobban, bemutattam négy olyan helyszínt Párkány körül, amikre ők is büszkék lehetnek. Kiemeltem, hogy a kutatás mellett fontos a füves élőhelyek fenntartása hagyományos gazdálkodási módokkal, közösségi önkéntes munkával, hogy néhány év múlva is legyen mit kutatni.
Örültem, hogy a diákok mellett a tanároknak is tudtam újat mondani. Kérték, hogy látogassunk el Csenkére vagy a Hegyfarokra, mivel maguk nem találnának oda. Előzetesen megegyeztünk, hogy a bizonyítványosztás körüli lazább időszakban ezt végre is hajtjuk azokkal a tanulókkal, akik önkéntesen jelentkeznek.
Várható volt, hogy a lányok figyelmét jobban lekötik a bemutatott növények. Azon sem lepődtem meg, hogy ez a foglalkozás nem mindenkit érdekel, sugdolóznak, csendben vihognak. Mi is ilyenek voltunk és örömmel emlékszem vissza. Ha már 3-4 diákban felkeltettem az érdeklődést, már megérte a fáradozást, s ezt a tanárok is megerősítették. Ez a tanári pálya szépsége a sok bosszúság mellett. Az előadás után először csak a tanárok kérdeztek, főleg arról, milyen országokban jártam, aztán már diákok is mertek jelentkezni. Kiragadtam néhány érdekes kérdést, amik engem is megfogtak:
- Melyik tájra mennék szívesen vissza ill. mik a kedvenc élőhelyeim (hegy- vagy síkvidék)?
- Megbántam-e valamikor, hogy ezt a pályát választottam?
- Adatgyűjtéskor előfordult-e a helyiekkel valamilyen konfliktus és hogy el akartak küldeni a helyszínről?
Előadásom üzenete legfőképpen az, hogy nem kell mindenkinek kutatónak, botanikusnak lenni. Fedezzék fel, mi az, ami leköti őket és fejlesszék azt odafigyeléssel, nyitottsággal. Az így szerzett tudással sokkal könnyebben megragadják a rájuk váró lehetőségeket.
Szeretném egyúttal megköszönni Góra Adrianna, Koreňová Tatiana, Könözsi Éva és Lőrincz Nikolett tanárnőknek a tudásvágy lelkes átadását és az előadás szervezésében való együttműködést.
A bejegyzést készítette: Melecske Zsuzsanna, botanikus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése