Föld napja az erdőbényei általános iskolában

Szeretett kis falumban tartottam előadást egy lelkes kis sokadalomnak Föld napja alkalmából. Az előadás kedvéért összetrombitálták az egész iskolát, ami falusi viszonylatban kb. 40 gyerkőcöt jelentett, így a természetvédelmi előadót zsúfolásig megtöltöttük.

Becsületükre legyen mondva, a kissé hosszúra nyúlt több mint két órás beszélgetős-játékos előadást szépen végig figyelték, lelkesedésük még a szünetben sem tört le.

Előadásom cseppet sem burkolt célja az volt, hogy helyi kis természetvédelmi aktivistákat "neveljek". Fontosnak tartottam, hogy megértsék, mi az a természetvédelem, miért van rá szükség és megbeszéltük azt is, hogy ők a saját kis környezetükben mit tehetnek, hogy megóvják azt.

Megtárgyaltuk a szemetelés, a növények és állatok bántalmazása/irtása, a tűzesetek, valamint a száguldozó autósok okozta természetvédelmi problémákat. Ezek mindennapos események itt Bényén, ezért fontosnak éreztem, hogy megértsék azt, hogy ezekkel a tevékenységekkel kárt okoznak a természetben. Az egyes természetvédelmi kérdések tárgyalásánál mindig onnan indultunk, hogy közösen összegyűjtöttük a gyerekekkel, hogy mi volt régen, miért nem volt pl. probléma a szemetelés vagy a sebesség. A legfontosabb szempontokra próbáltam több oldalról is rávezetni őket. Végül együtt mondtuk ki, hogy az ember bizony elvesztette a kapcsolatát a természettel, ezért kell ma már védeni azt.

A szemeteléses problémakör nyúlott talán a leghosszabbra. Részletesen megbeszéltük, régen miért nem volt annyi szemét, és hogy ma miért van. Kitértem a bényei állapotokra is, remélve, hogy magukra ismernek és elszégyellik magukat a patakba szemetelők.

Aztán jöttek az Erdőbényén előszeretettel gyűjtött növények és az előszeretettel pusztított állatok: a siklók és gyíkok. Valami megmagyarázhatatlan ősgyűlöletet éreznek az emberek a siklókkal szemben amit fiatal "gyütt-ment"-ként nem könnyű kiirtani a szívekből, de talán itt a zsenge korosztálynál valamit meg lehet mozgatni... És láss csodát, olyan érdeklődéssel forgatták a palackokat, amikben vittem nekik egy zöld gyíkot és egy vízisiklót bemutatni, hogy magam is meglepődtem. Próbáltam velük megértetni, hogy ezek békés, szerethető és egyáltalán nem ijesztő állatok, és nagy megdöbbenésemre, se egy "fúj!", se egy "vidd innen, undorító!" felkiáltás el nem hangzott, inkább az izgatottság csillogott a szemekben, és alig várták, hogy hozzájuk kerüljön a körbeadott kis jószág.

Ezt az izgalmat aligha lehetett tovább fokozni, de azért jutott energiájuk még a határtüzek kérdéskörének megtárgyalására, no meg a gépesítés és a száguldozó autók esetében is törekedtem arra, hogy legalább egyetlen mondat ragadjon meg bennük: Apa lassíts!

Az előadás engem is nagyon feltöltött lelkileg, látva a lelkes mosolyukat, a csillogó szemeiket ezeknek a tiszta tekintetű, nagyvárosi zagyvaságoktól mentes lelkivilágú csodálatos gyerkőcöknek.

A bejegyzést készítette: Juhászné Türke Ildikó, botanikus

Táj és ember régészete

A Vissza a Gyökerekhez pályázat keretében tartottam előadásomat 2015. június 2-án a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium 10-11. osztályos biológia és történelem fakultációs diákjainak és az egyéb érdeklődő diákoknak és tanáraiknak. Az előadásomat, mely a Régészeti értékek az ember és táj viszonyáról címet viselte egészítette ki Fekete Szabolcs barátomnak, a gödöllői Szent István Egyetem környezetgazdálkodás szakos hallgatójának az enyémet közvetlen követő előadása a mai tanyavilágról elsősorban agrártudományi szempontokból. 

A két előadáson nagyjából 25 diák volt jelen, az azt követő kérdésekkel, beszélgetésekkel együtt közel kilencven percig tartottak. Az előadáshoz Power Pointot használtam, és képes anyagokat osztottam ki.

Előadásom első részében bemutattam a Táj és Ember Klubot ill. az egyesületet, felhívtam a leendő egyetemisták figyelmét céljainkra és az elérhetőségekre. Megismertettem velük olyan fogalmakat, mint az etnobotanika vagy akár a Tündérkertek. Beszéltem arról, hogy mi az a gyep és mi a jelentősége a mezsgyéknek.

Az előadásom második részében igyekeztem bemutatni a régészetet és a régészet szerepét a táj megőrzésében és rekonstruálásában. Ezzel egyszerre megvilágítottam a tájban lévő értékeinket, és hogy mit is csinál egy régész valójában. Itt fontosnak tartottam kiemelni a tájrégészetet, mint az egykori gazdálkodás (például halgazdálkodás, gyümölcsösök) megismerésének egyik lehetséges eszközét. Kiemeltem hallgatóim számára a kunhalmok (kurgánok) jelentőségét mind történelmi mind természeti szempontból, köztük a Gyula környéki halmokat, és hangsúlyoztam azok és élőviláguk védelmének fontosságát. Ugyanakkor az etnoarchaeológia fogalmán és egy korábbi kutatásom példáján keresztül bemutattam a pásztor ember népvándorláskortól a 20. század elejéig használt eszközkészletét és ezáltal magát az életmódot is.

A harmadik részben egy részben néprajzi, részben régészeti kutatómunkámon keresztül beszéltem a tanyák kialakulásáról, a tanyai élet kellékeiről és hogy hogyan illeszkedtek a tanyák a tájban, mik voltak a 18-19. században a kültelki életmód velejárói.

Végül előadásom utolsó részében a fokgazdálkodás ismertetésével igyekeztem felhívni a diákok figyelmét az ártéri gazdálkodásra és annak jelentőségére.

Az előadásomat követően elsősorban a kurgánokkal, az ott élő reliktum fajokkal és azok sajnálatosan gyakori beszántásával kapcsolatban érkeztek észrevételek és kérdések felém. Ezt követően kezdte meg előadását Fekete Szabolcs. Előadását ott folytatta, ahol befejeztem: előbb az árterekben rejlő jelenlegi potenciálra tért ki, majd a tanyák 20. és 21. századi sorsával a bennük rejlő lehetőségekkel foglalkozott, szemléltetve többek között a különböző termelési módokat, illetve a kis családi gazdaságokat a nagybirtokokkal szemben. 

A bejegyzést készítette: Nagy Balázs, régész (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba)

Környezeti nevelés kicsit másképp

2015. május 19-én tartottam előadást a kászonújfalvi Tuzson János Általános Iskolában „A kászoni hagyományos ökológiai tudás fontossága” címmel. Az előadáson a 2014 nyarán Kászonban megrendezett III. Etnoökológiai Kutatótábor eredményeiről, valamint az azóta folytatott kutatásaimról számoltam be a helyi diákoknak. 

A kászoni táj értékeinek bemutatása során dagadt a gyerekek melle a büszkeségtől, és örömmel ismerték fel a vetített növényeket, állatokat, tájrészleteket és embereket. A táj botanikai, zoológiai és kulturális értékeinek bemutatása mellett a célom az volt, hogy felhívjam a figyelmet azokra a – részben múltbeli – kászoni tájhasználati gyakorlatokra, amelyek lehetővé tették és elősegítették a bemutatott értékek megőrzését. Kiemelt figyelmet fordítottam a székely falutörvényekben megbújó ökológiai tudás megismertetésére is.

A gyerekek nagyon örültek, ha a képeken felbukkant egy-egy 

ismerős arc vagy helyszín. Különösen tetszett nekik, amikor 

elmeséltem, hogy számunkra milyen újdonságot, 

érdekességet nyújtott Kászon.

Úgy gondolom, hogy egy ilyen tájban, egy ilyen közösségben a „környezeti nevelés” címszó alatt gyakorolt általános stratégiánál sokkal eredményesebb lehet a gyerekek identitásának megerősítése azáltal, hogy felhívjuk a figyelmet a generációról generációra öröklődő helyi hagyományos gyakorlatok fontosságára. Az előadás során fantasztikus volt látni a gyerekek aktivitását és érdeklődését; köszönöm a „Vissza gyökerekhez” programsorozatnak, hogy egy újabb lehetőséget biztosított számomra, hogy köszönetet mondjak mindazért, amit a kászoni Tájtól és Embertől kaptam.

Igyekeztem felhívni a figyelmet a helyi
 – részben múltbeli – 
tájhasználati gyakorlatok fontosságára is, 
amelyek lehetővé tették a táj 
természeti és kulturális értékeinek megőrzését.

A bejegyzést készítette: Gellény Krisztina, ökológus

A moldvai csángók gyógynövényismeretéről

2012 és 2013 nyarán 2 hetes kutatási programokban gyűjtöttük össze egy moldvai csángó faluban, Külsőrekecsinben (Fundu Răcăciuni, Románia) az ott élők gyógynövényismereteit. Célkitűzésünk annak felmérése volt, hogy Külsőrekecsinben mennyire őrződött meg a gyógyászatra és élelmezésre vonatkozó népi növényismeret az elmúlt évtizedekben, valamint lehetőség szerint újabb ismeretekkel gyarapítani a moldvai csángó népi növényismeretről szóló leírásokat.

Kutatásaink legfontosabb-legérdekesebb eredményeiről tartottam előadást a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola kertészeti és virágkötő szakos diákjainak 2015. április 1-én – nem áprilisi tréfának szánva. A résztvevő 40-45 diák és 3 szaktanáruk (egyikük évtizedek óta foglalkozik levendulatermesztéssel – így a közös kapcsolódási pontot is hamar megtaláltuk) kíváncsian fogadták az előadás témáját.

Külsőrekecsin egy olyan (kb. 2000 lakosú) zsákfalu, ahol az idősebbek a mai napig többé-kevésbé hagyományos életmódot folytatnak, ami nagyban segítette a földrajzi és etnikai értelemen is zárt közösség kulturális hagyományainak megőrzését. A terepi kutatások során 15 fő 53 és 84 év közötti adatközlővel tudtunk hosszabban beszélgetni, tőlük a gyógynövényekre vonatkozó ismereteket rögzíteni. Sikerült megtalálni a falu korábbi bábaasszonyát, akitől sok, a népi gyógyítással és gyógynövényismerettel kapcsolatos hasznos információt kaptunk.

A faluban a gyógynövények gyűjtése napjainkban is általános. Bár tapasztalatunk szerint az ismertebb és a gyakoribb, illetve több betegségre használt gyógynövényeket már az egészen kis gyermekek is felismerik és gyűjtik, általános tendencia, hogy a fiatal nemzedékekben a népi növényismereti tudás erodálódik, bizonytalan, a hasonló (pl. sárga virágú) növényeknek is azonos hatásokat tulajdonítanak („A sárig virágú dudók mind jók.”).

Az idősek és a fiatalabbak között is jellemző a racionális és irracionális gondolkodás, vagyis a valóság és a hiedelmek keveredése. Számos esetben az egy nemzetségbe tartozó növényfajokat nem különböztetik meg, illetve azonos névvel illetik. „Minden dudó használ, csak nem tudjuk, minek.” – tartják. 

Gyógynövényeket gyűjtő gyerekek Külsőrekecsin moldvai csángó faluban

Érdekesebb növények és gyógyászati felhasználásuk:

• Remenyica (romanyica), orvosi székfű (Matricaria chamomilla):  „Mindenre jó.”, teaként („csájnak”) „ha sér a hasa”, segíti az emésztést, véd az „infekcétől”, fürdője „megvonja a testit” (gyengít).

• Pozsárnyica, Közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum): Teának és fürdőnek, operáció után, „ha sér a máj”, gyomor- és hasfájásra, pálinkába teszik tartósításra.

• Bábic dudó, Réti peremizs (Inula brittanica): Teáját kisgyermekek hasfájására és gyomor-problémákra használják, „a sárig kiveti a ződet”, „kihajtsa a mérget”, ha „elment a vére”.

• Cintóre, Kis ezerjófű (Centaurium erythraea): Teáját „májsérelemre”, „ijedtségre” (idegrend-szeri zavarokra) és fejfájás ellen használják.

• Csilján, Nagy csalán (Urtica dioica): Teának is használják magas vérnyomásra („higíccsa a vérit”), vértisztítóként méregtelenítésre, „hogy megújíccsa a vérit”.

• Súlfű, Közönséges szurokfű (Origanum vulgare): Teája jó, ha „sér a szüve”. Fürdőnek kelések, fertőzések ellen, „ha lebetegedett a fehérnép, 3 napig kell feredőt vennie”.

• Egérfarkú (féregfarkú), Közönséges és réti cickafark (Achillea millefolium és A. pratensis): „Feredőnek és csájnak es”. Fürdője reuma és menstruációs görcsök, „asszonyi bajok” ellen, gyermekágyas asszony és újszülött fürösztésére. Levelét összegyúrva fehér ürömmel együtt is használják a fürdővízben és teában.

• Katáng (ketáng), Mezei katángkóró (Cichorium intybus): Virágját „megrücskölik” (összemorzsolják), a nyílt sebre („ránájára”) vérzéscsillapításra, sebkötözésre használják. Májra, hurut ellen is jó. Pálinkába, olajba teszik, és így tartósítják.

• Szent Antal mák, Fehér szamárkenyér (Echinops sphaerocephalus): Megszentelve parázsra teszik és megfüstölik vele a gyermeket, ha „meg van ijedve”. Jó fogfájásra, arcdagadásra. „Hinni kell benne”.

• Szűz Mária tenyere virágja, Gilisztaűző varádics (Tanaceum vulgare): „Ijedtség” (idegrendszeri problémák) elleni füstölésre használták.

Az előadás végén a gyógynövények tartósításával – különösen a pálinkában való tartósítás váltott ki érdeklődést… – és felhasználásával kapcsolatos kérdéseket tettek fel diákok és tanáraik.

A bejegyzést készítette: Dr. Alföldi Zoltán, humánökológus - agrármérnök

A gyapjú múltja és jövője

2015. május 16-án délután 3 h-ra hívott a plakát mindenkit a dúzsi Községi Könyvtárba. Hét ágra sütött a nap délután, és ez azt jelentette, hogy nem sokan jönnek majd, gondoltam.  

Főleg gyerekekre számítottam, hiszen más alkalmakkor is ők voltak aktívak, de most inkább a szülők jöttek nagy örömömre. Segítettek elrendezni a magammal hozott nemeztárgyakat és szőtteseket, majd nosztalgiával vegyes csodálkozással hallgatták az előadást. Először a gyapjúval mint anyaggal ismerkedtünk. Vittem is magammal nyers racka és merinói gyapjút, amit kézbe foghattak. A gyapjú múltbéli jelentőségéről, a világ legnagyobb gyapjútermelő országairól beszélgettünk, majd rátértem a hasznosítására. 

A feldolgozás menetét lépésenként képek és Teri néni segítségével mutattam be, aki tolnai sváb asszony lévén fiatal korában a saját gyapjújukból kötötte a család ruháit. Fuszekli, tutyi, pulóver, mind a legszebb saját fonalból. Már azért megérte eljönni, hogy ezt a többiek és én is hallhattuk. Ezután a magyar juhfajtákat vettük sorra, köztük a ciktát is, amely ebben a térségben meghatározó jelentőségű volt egyszer. Nagy érdeklődéssel fogadták, mikor kiderült, hogy csak egyetlen nyáj van belőle Vértestolnán, pedig hajdanán minden sváb portán volt belőle erre. Beszélgettünk a rideg és istállózó állattartás különbségeiről, a gyapjak minőségéről, a falubeli juhokról, a gazdálkodók helyzetéről. Végül a nemez történetét mutattam be, az ősmagyar és modern nemezkészítésről vetítettem. 

- Mit csinálhat Dúzson az a tíz ember a könyvtárudvaron, hogy ilyen jól mulatnak? - kérdezte a 94 éves Anna néni. - Gyere lányom, nézzük meg! - mondta, majd rokonostul megjelentek a Könyvtár udvarán, és elképedve nézték, ahogy fülig szappanosan gyerekek és felnőttek simogatják együtt a nemezt. 

A kép megszáradt, a Klubterem falát díszíti majd. A mi kis kétszáz lelkes falunkban nagy eseménynek számít egy ilyen alkalom, és azt hiszem, sokáig beszélnek még róla a Fehér Agyarban, vagyis a kocsmában.

Miből lesz a nemezkép?

Végezetül pár gondolatébresztő sor Bartha Miklóstól:

„Nincs juh. A Kárpát-lakónál ez a legborzasztóbb valóság. Ahol juh van, ott tej, túró, sajt, orda, savó van. És gyapjú. Tehát élelem és ruházat. Aztán bárány. Tehát adóra való. Aztán trágya. Tehát termékenyítő erő. Hegyvidékeinken a juh egy egész mindenség. Szerény igényű és nagy hasznú állat. Kibírja a legzordabb időjárást. Pajtára nincs szüksége. Minden fűszálat értékesít. Jámbor, ragaszkodó, erkölcsös. Sokszor azt hiszem, hogy talán még vallása is van. Hiszen nincs olyan jó barátja a szegény embernek, mint a juh. Mindenét neki adja, s vajmi keveset kér tőle. Ahol nincs juh: ott már nem a vég kezdetéről, hanem a vég legvégéről beszélhetünk.”

A bejegyzést készítette: Fóris Dóra, természetvédelmi mérnök - tanító

Hogyan kommunikálnak a növények?

A növényi kommunikáció kutatása napjainkban a növényi tudományok egyik legizgalmasabb és legdinamikusabban fejlődő területe. Számtalan újdonság, meglepő felfedezés tanúi vagyunk, lehetünk. Ezért választottam ezt a témát a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola érdeklődő diákjainak a 2015. március 10-én tartott előadásomon. A mintegy 50 fős hallgatóság – köztük a diákok 3 szaktanára – az iskolai tananyaghoz való kapcsolatokból és a már ismert jelenségekből kiinduló, majd a legfontosabb újdonságokat bemutató előadást figyelemmel és érdeklődve fogadta.

A növényi kommunikáció kutatásnak jelentős múltja, és minden bizonnyal ígéretes jövője van. Darwin már 1880-ban arról írt egyik könyvében, hogy a növény „agya” a gyökérben van. Ma pedig már öko-pszichológiáról, növényi neurobiológiáról és viselkedésökológiáról is beszélhetünk. „Ma már nem az a kérdés, hogy tudnak-e kommunikálni a növények (ezt már bizonyítottuk), hanem az, hogy miért és hogyan csinálják?” (Richard Karban ökológus)

A növények és baktériumok, valamint növények és gombák közötti kölcsönhatások (szimbiózis) egy része már régóta ismert. A növények kémiai reakciók segítségével képesek felismerni és megkülönböztetni a káros és hasznos baktériumokat és gombákat. Így hatékonyan fel tudnak készülni a védekezésre. A kibocsátott információ meghatározza a növény kapcsolatait, kölcsönhatásait. A legújabb kutatási eredmények szerint a növényvilágban sokrétű információs hálózatok működnek:

Bár a növények nem rendelkeznek az állatokra jellemző aggyal és idegrendszerrel, de képesek egymásnak üzeneteket küldeni és fogadni, ezeket értelmezni és megfelelően reagálni rájuk. Amikor a rovarok megrágnak egy levelet, a növény illékony vegyületeket bocsát a levegőbe, majd ezeket a „jeleket”, kémiai üzeneteket a környező növények észlelik, és azonnal elindul a „vegyi fegyverkezés” válaszreakciója, hogy megvédjék magukat a növényevő rovarok támadásaitól.

A növények képesek olyan jeleket is küldeni, amelyek vonzanak olyan ragadozó rovarokat, amelyek elpusztítják a növényevő kártevőket. A növényevő rovarok és a velük táplálkozó rovarok tulajdonképpen egy kommunikációs illatfelhők közötti világban élnek, amelyek tele vannak vegyi információval. Hangyák, lepkék, kolibrik, sőt a teknősök is képesek ezekre a növények által kibocsátott vegyi információra reagálni.

A növények elektromos impulzusokkal és feszültségkülönbségen alapuló jelzésekkel is átadnak egymásnak információkat, amely már az állatok idegrendszeréhez hasonló működést mutat (pl. rovarevő növények). Az ebben a folyamatban szereplő gének evolúciós szempontból megfeleltethetők azokkal az érzékszervi ionszabályozó receptorokkal, melyeket az állatok használnak a különböző jelek érzékelésére. Ez egy közös ősi mechanizmust jelent a növények és az állatok között.

A növények információs (kommunikációs) képességét a jövőben fel lehet használni a kultúrnövények kártevőkkel szembeni ellenállásának javítására. A természetes védekezőképességek kialakításával kevesebb növényvédő szerre lenne szükség, melynek környezetvédelmi jelentősége kiemelkedő.

Az előadás után a diákok kezdeti megilletődöttsége miatt főként az általános biológiai ismereteket, kertészetet és informatikát oktató szaktanárok tettek fel kérdéseket a növényi kommunikációt vizsgáló kísérleti módszerekről.

A bejegyzést készítette: Dr. Alföldi Zoltán, agrármérnök - humánökológus

Iskola Másképp

Horváth Dénes a zerindi Tabajdi Károly Általános Iskolában járt...

„Scoala Altfel”, azaz Iskola Másképp. Egy hét az Arad-megyei iskolák számára, amikor a diákoknak és a tanároknak más módszerekkel lehet és kell eltölteni az iskolai órákat. Ezen a héten „kért el” minket -a nyolcadik osztályos diákokat- néhány órára Erzsike tanárnéni férje, hogy természetről, természeti értékekről beszélgessünk; mégpedig olyanokról, melyek minket, mint zerindi lakosokat legfőképpen érintenek. 

Bár a hegyek már közel vannak és tenger is mossa az ország partjait, mégis egyetértettünk abban, hogy számunkra mindez kevéssé fontos, hiszen alig járunk arra, viszont annál többet tartózkodunk otthon a faluban és annak határában. Hogy mi is az a természeti környezet és mik azok a természeti értékek, abban is hamar megegyeztünk. Ezután rövid listát írtunk ezekről a helyben lévő értékekről, ki-ki saját véleménye szerint. 

A közös keresztmetszetet a folyó (itt Kerezsnek mondják, de a térképeken Fekete-körös), a túzok és a legelő jelentette. A túzok annak ellenére került be a 10-es toplista előkelő helyére, hogy évek óta nem él már a zerindi határban. Szerény listánkat ezután összevetettük a Natura 2000 hálózat kijelölésénél talált élőhelyekkel és fajokkal. Képzeljétek! Azon a honlapon, ahol a szakemberek a Zerinden megtalált közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek listáját közzétették, egy sereg állat- és növényfajt találtunk, és azt is tudták ezek a ritkán látott szakemberek, hogy nincs már túzok, merthogy nem szerepelt a listájukon. A fajok nagy része viszont a folyóhoz és a legelőhöz kötődött, ahogy ezt mi is kiemeltük a 10 legfontosabb természeti értéket felsoroló listánkon. Arra is rájöttünk, hogy leginkább ott maradtak meg ezek a ritka és érdekes fajok és élőhelyek, ahol valamiért nem lett szántóföld a legelőkből és az erdőkből. Miféle erdőkből!? Hogy jön ide az erdő? Zerind határában egy zsebkendőnyi erdő sincs, de a szomszéd falvakban már akad, ha nem is annyi, mint a közeli hegy- és dombvidékeken. Csodálkozva vettük elő a régi térképeket, ahol látni lehetett azt a sok-sok erdőt, ami körbeölelte a falunkat. Az előadó azt is elmondta, hogy az idős emberek még emlékeznek rá, hogy az utolsó zerindi erdőt 1935-ben vágták le. Még van olyan ácsolt disznóól a faluban, ami az ekkor letermelt faanyagból készült és benne még most is röfög a malac.

Ezután fociztunk egyet az iskola udvarán, majd olyan állatokról néztünk fényképeket, amelyek itt élnek a közelünkben, de ritkán látjuk őket (vagy inkább soha). Egész sereg van belőlük! Leírok néhányat, hogy lásd: mennyire különös helyen élünk itt az Alföld szélén, Románia szélén, Erdély szélén, mindennek a szélén: itt a Partiumban.

Réti csík, erdei fülesbagoly, bíbic, mocsári teknős, hód, karvaly, nyaktekercs, széncinege, kékcinege, vízisikló, rézsikló. És írok egy növényt is, egy nagyon szép növényt, ami ősszel virágzik  és nálunk nincs sok belőle, de annál jobban örülünk neki. Őszi kikerics."

A bejegyzést készítette: Horváth Dénes, botanikus