Három napot töltöttem a kemecsei Arany János Általános Iskolában, ahol egykor én is a padokban ücsörögtem. Érdekes volt a nevelői szobába a valaha volt gyermek izgalmával besétálni, és újra megnézni azt a mai felnőtt nézőpontjából. Megállapítottam, hogy az a szoba már nem olyan félelmetes, mint akkor volt. :) Volt tanítóm, tanáraim örömmel fogadtak, megtárgyaltuk a közös emlékeket, és hogy kinek az élete hogyan alakult. Aztán fordult a régi kocka, és a gyerekekkel együtt ők hallgattak engem.
A három nap alatt tizenegy előadást tartottam, több alkalommal két osztályt egy terembe vontak, így mindegyik osztály sorra kerülhetett. Mindegyik óra másként alakult, de egy közös volt bennük: elmeséltem, hogy valaha ott ültem, ahol ők, és akkoriban gondoltam ki, hogy kutató szeretnék lenni. Azt is elmeséltem, hogy akkor ezt hogyan képzeltem. Kb. így:
Megkérdeztem a gyerekeket, ők mik lesznek, ha nagyok lesznek. Az elsősök szinte mindannyian tudták, felfelé haladva pedig egyre többen néztek rám tanácstalanul. A rögtönzött közvélemény kutatás alapján a következő generációban sok lesz a focista és a kommandós, a fodrász és a műkörmös. Lesz még sok más szakemberünk is, pl. jéghoki edző, karosszérialakatos, hercegnő és állatorvos.
Aztán megmutattam nekik, hogy én mi lettem. Milyen úton-módon kerültem Kemecséről a Szegedi Tudományegyetem biológus szakára, onnan az amazóniai őserdőbe gyógynövény kutatás céljából, aztán Szegeden az egyetem Gyógyszerésztudományi karára egy növényi hatóanyagokat kutató laboratóriumba, ahol elvégeztem a kutató doktori képzést. A nagyobbaknak elmeséltem, hogy mi módon lesz a gyógynövényekből gyógyszer. Képeket mutattam az őserdőről, és mivel az életben mindig van választásunk, amelyik osztály az Andokba kívánkozott, velük oda utaztunk, és másik diasorra váltottam. Mutattam érdekességeket a természetből, fura növényeket, állatokat, indiánokat érdekes környezetben, és együtt találtuk ki, hogy mi lehet a képen, és hogy itthon nálunk milyen hasonló csodákat lehet felfedezni. A másodikosok annyi természet közeli élményüket felelevenítették, hogy végül ők többet meséltek, mint én.
Megosztottam velük, hogy miután megjártam Dél-Amerikát, én csak azután jöttem rá, hogy a hazai erdeinkben - pl. a Kemecsével határos nyírturai erdőben, ahová az osztállyal többször kirándultunk - vagy a folyóinkban, a pusztán, sőt egy-egy város parkerdőjében is legalább annyi lenyűgöző dolgot lehet találni, mint a Föld túloldalán - csak ki kell, hogy nyíljon rá az ember szeme.
Egy-egy fotó egészen más hatást váltott ki az egyik osztályban, mint a másikban, és bár fárasztó volt a sok óra egymás után, hihetetlenül élveztem a változó hangulatot. Valahol csend volt és nyugalom, máshol teljes hangerőn beszéltünk, a gyerekek is, én is, egyszerre. Hol a témáról, hol meg egész másról. Volt, ahol kicsengetéskor egyszerre ugrottak fel, hogy itt a vége, másik alkalommal kérték, hogy a szünetben is folytassam.
Nagyon aranyosak voltak a legkisebbek, ahogyan öten-hatan körém gyűltek a szünetben, és mind egyszerre beszéltek hozzám. A zajban egy szavuk sem értettem, csak a nagy lelkesedő szemeiket érzékeltem. És megtisztelve éreztem magam, amint a nagyobbak a szünetben a folyosón vagy az udvaron megállítottak, és a kérdéseiket feltették.
 |
| Az elsősöknél |
 |
| Ki tudja, mi lehet a képen? |
 |
| Hová utaznátok szívesebben? Az Andokba vagy az őserdőbe? |
Ebédidőben paradicsomlevest kaptam betűtésztával, olyat, amilyet csak a legigazibb menzákon adnak, pénteken pedig sorra került a rántott hús, amit gyerekkoromban mindig nagyon vártunk. A pénteki ráadás anno mindig az ivólé volt, helyette ezúttal gyümölcslevest főztek a konyhás nénik.
Záróakkordként két alsós osztállyal eljátszottuk az esőerdő hangjai játékot. Egymás után elkezdtük körkörösen dörzsölni a tenyerünket, majd egyesével átváltottunk finom tapsolásra, aztán combcsapkodásra, végül lábdobogásra, mintha az esőerdőben éppen szakadni kezdene az eső. A lelkesedés hevében még egy rövidke esőtáncot is eljártunk.
Ahol eszembe jutott, ott az óra végén feltettem a kérdést: szeretnétek-e kutatók lenni? És egyhangúlag jött a lelkes válasz: Igeeeeeen!
A bejegyzést készítette: Dr. Hajdu Zsanett, biológus - farmakognózia phd
